Így látjuk mi! A Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium felzárkóztató osztályának véleménye az iskoláról:

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Így látjuk mi! A Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium felzárkóztató osztályának véleménye az iskoláról: Hírek

A Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium felzárkóztató osztályába 16-22 éves, 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező diákok járnak. A megkérdezett diákok nagy többsége azért választotta ezt az iskolát, hogy a felzárkóztató osztály elvégzése után valamilyen 10 osztályra épülő szakmai képzésben vegyen részt, pl. fodrász, számítógép-szerelő vagy festő képzésben folytassa tanulmányait. Vannak olyan tanulók, akik céljai között nemcsak egy szakma megszerzése szerepel, hanem az iskolában induló érettségire felkészítő osztályban való továbbhaladással, érettségi bizonyítvány megszerzése is.

Az iskola számára dicséretes, hogy minden évben nagy létszámú osztályt tud indítani, ennek okai – a diákok elmondása szerint – a következők: a diákok szívesebben jönnek ebbe az iskolába, mert úgy érzik itt nem „címkézik” őket a tanárok, hiszen bármi problémájuk van bátran fordulhatnak hozzájuk, anélkül, hogy bármiféle megjegyzést kapnának tanáraiktól. Fontos továbbá számukra, hogy olyan légkört teremtsünk, amelyben napi 7 órát szívesen eltöltenek. A diákok véleménye szerint az iskolának ezt is sikerült megteremtenie, hiszen többen megfogalmazták, hogy azért szeretnek ide járni, mert nagyon jó a környezet, segítőkészek és toleránsak a tanárok. Ahhoz, hogy a tanulók szívesen járjanak iskolába, motiválni lehessen őket az ismeretek elsajátítására, szükségük van egy bizonyos fokú szabadságra, tehát nem szabad, hogy az iskolában eltöltött időt egy „börtönként” éljék meg. Ezért az iskola igazán sikernek könyvelheti el, hogy az itt tanuló diákok azért szeretnek ide járni, mert ez az intézmény nem olyan, mint egy „börtön”.

Figyelembe kell vennünk azt is, hogy ennek a korosztálynak dominánsan a kortársak véleménye a meghatározó. Ezzel magyarázható, hogy a tanulók nagy többsége azért választotta ezt az intézményt, mert a barátai itt tanultak, az itt eltöltött évet pozitív élményként élték meg, így szívesen ajánlották társaiknak. Az iskola további sikere tehát abban rejlik, hogy biztosítani tudja a diákok számára azokat az ismereteket és azt a légkört, amelyek hatására évről-évre szívesen ajánlják társaiknak a Tessedik Sámuel Szakképző Iskolát és Gimnáziumot.

Tags: , ,
Menü