A mi célunk itt, a Szent Bazilban, hogy a tanulóink ne csak tudományos ismereteket sajátítsanak el, hanem készségeket és kompetenciákat is, amelyek segítik őket a jövőbeli kihívások kezelésében. Tanáraink nemcsak az iskolai tantárgyakat tanítják, hanem a diákok személyes fejlődésére is nagy hangsúlyt fektetnek. A digitális oktatás elterjedésével új lehetőségek nyíltak a tanulásra, amely segítheti a diákok önállóbbá válását, miközben lehetőséget ad a személyre szabott tanulásra. Diákjaink egyre inkább megtanulják, hogyan tanuljanak, hogyan használják ki a különböző forrásokat és hogyan dolgozzanak csapatban, hogy elérjék céljaikat. Az ilyen típusú készségek fejlesztése kulcsfontosságú, mert az életben való sikerhez szükségesek.
Szakképzés 4.0.
Biztos ezerszer szembejött már veled a Neten, de még mindig nem olvastad végig, vagy ha végig is olvastad, még mindig nem érted. Na, most figyelj, elmagyarázom!
Először is a névhasználat. Amit eddig szakközépiskolának hívtunk szakképző iskolának fogunk nevezni, és az eddigi szakgimnázium kifejezésből lesz a technikum.
A szakképző iskolában 3 évig, a technikumban 5 évig tanulhattok. Amikor végeztek a szakképző iskolában szakmai bizonyítványt, a technikumban meg érettségit és technikusi oklevelet kaptok.
Amikor elkezded a sulit, még nem kell tudnod pontosan, hogy mi leszel, amikor végzel, hiszen először csak ágazatot kell választanod. Ez azt jelenti, ha pl. szakács szeretnél lenni, akkor turizmus-vendéglátás ágazatot válassz, ahol az első évben tanulhatsz az ágazathoz tartozó szakmákat: egy kis pincér, egy kis szakács, egy kis cukrász és turisztikai alapismereteket, majd az ágazati alapozó vizsga után (9. osztály végén) eldönthetted, hogy milyen irányban fogsz tovább haladni. Ugyanez a helyzet a technikumok kapcsán, csak ott az ágazati alapozó vizsga 10. évfolyam után van.
És hát igen, a pénz. Nyilván nem a pénz miatt tanulsz, de ha már fizetik az sem baj! Ha a szakképző iskolát választod, akkor attól függően, hogy milyen az átlagod, akár havi 16100ft-ot! is kaphatsz az első évben, ha a technikumban akkor meg 8050ft-ot is az első két évben. És ezt csak a tanulásért! Amikor elkezded a gyakorlatot, akkor munkaszerződést köt veled a cég, amiért külön fognak fizetni, átlagosan a minimálbér 25-60%-át.(az idén a minimálbér bruttó 161.000 ft).Ha esetleg nem találnál gyakorlati helyet a városban, akkor se csüggedj, mert akkor bent maradhatsz a suli tanműhelyében és akkor is kapsz fizetséget 8000 és 56.000 ft között.
Milyen egyéb előnyöket ad még Neked a szakképzés?
- Gyorsan piacképes tudást ad, így a fiatalok számára vonzó, hogy a szakképzés gyorsabban vezethet el a biztos álláshoz. Gyakran a szakmák iránti kereslet magasabb, mint az egyetemi diplomák esetében.
- A szakképzett munkavállalók számára számos karrierlehetőség van a piacon, amelyek gyakran magasabb kezdő fizetésekkel rendelkeznek, mint a felsőoktatást végzőknek.
- A gyakorlati tudás megszerzése, az iparági kapcsolatok építése, és a szakmai gyakorlatok segíthetnek abban, hogy valós képet kapj a szakmákról.
- Az iskolák és a vállalatok közötti együttműködések segíthetnek a tanulók számára a gyakorlati tudás megszerzésében és a munkahelyek közvetlen megismerésében.