A november és a december a végzős diákok életében a szalagtűző ünnepségek és szalagavató bálok ideje.
Az ezt megelőző időszakban minden középiskola hangos a különböző táncokat, színdarabokat és egyéb produkciókat próbáló utolsó éves diákoktól. A szalagavató az utolsó „nagy buli” a középiskolások életében, amelyre együtt készülnek szívvel – lélekkel és amire nagyon sokáig emlékezni fognak. Az apró szalag, egy szimbólum, melyet a végzős tanulók egészen a ballagásig büszkén viselnek. Ez a szalag jelképez egy közösségek, melyhez viselője tartozik és egyben a gyerekkor végét, a felnőtté válást és a változás szelét is magában hordozza. A diákság életében ezen időszak egy igen fontos mérföldkő. A nyíregyházi Telegdi Kata Szakiskolában vannak olyan tanulók, akik még nem élhették át a diákélet azon örömeit, amelyek a végzősöknek „járnak”. Ezek a tanulók kicsit irigykedve vették tudomásul, hogy régi ismerőseik, volt osztálytársaik már szalagot viselnek. „Hát miért ne lehetne nekünk is szalagunk!?” -jött az ötlet – „Hiszen csak szervezés kérdése az egész!” Természetesen az iskola tanárai támogatták az ötletet, mivel a diákélet éppúgy hozzátartozik az iskolai élethez, mint a tanulás, a számonkérések és a záróvizsgák. Így elindult a szalagavató szervezése a végzős fodrász és az informatikai-hálózati rendszertelepítő osztályokban. Bár nem volt műsor és bál, a fodrász tanulók mégis nagy izgalommal készültek a szalagtűzés napjára. Megterveztük közösen a szalagot, megkerestük a megfelelő szakembert, aki meghímezte a kis bársonydarabkát és ismerősök által lefoglaltunk néhány asztalt egy szórakozóhelyen, ahol karaokezni is lehet. A téli szünet előtti utolsó péntekre sikerült mindent elintézni. A tanulók megbeszélték, hogy ki mivel járul hozzá az estéhez. Volt aki süteményt készített, mások szendviccsel, különböző húsokkal és salátával „vendégelték” meg tanáraikat és diáktársaikat. A szalagok feltűzése után indulhatott a buli. A kezdeti feszültség hamar feloldódott és az este végére fergeteges hangulat alakult ki.
