„ILCSI” LABORLÁTOGATÁS Kerényi Zsuzsa tanuló szemével

folder_openHírek

Az iskolavezetés anyagi támogatásának köszönhetően eljutottunk a világhírű Ilcsi néni Budai „boszorkánykonyhájába”. Sem a korai indulás, sem a hosszú utazás nem szeghette kedvét a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola kozmetikus tanulóinak. A Budai hegy erdőszéli laboratóriumában csipkebogyó lekváros kaláccsal, és hibiszkuszos teával fogadtak minket. Aztán megérkezett Ilcsi néni fia, Molnár Ferenc, aki értékes információval szolgált a cégről, az egészségről.

Míg 1984-ben 28 termékkel mutatkoztak be, mára már több mint 130 termék van forgalomban. A cég alapítása előtt Ilcsi néni 40 évig kozmetikusként dolgozott, 28 világkongresszuson vett részt, Ő az egyetlen, akit kétszer is meghívtak előadóként a Kozmetikus Világkongresszusra. A 81 éves, még mindig fáradhatatlan Ilcsi néni ma is aktív részese a kutatásoknak.

A cég jelenleg 30 főt és high-tech technikát alkalmaz. Folyamatban van egy bio-ültetvény létrehozása. Színvonalát és minőségét igazolja, hogy Amerikában már hamisítják, ezért ott, ma már „ILIKE” (I’like) néven van forgalomban.

A gyártás meghatározott értékrend szerint történik:
-Magas növényi beltartalom
-Természetes eredetű alkotók
-Szakembereknek készül
-Személyre szabható
-Színes (csak növényi színezék)
-Magyar!

Az Ilcsi Szépítőfüvek 2004-ben és 2005-ben Superbrands-díjat kapott! 2006-ban a laborban és a csomagolóban komoly fejlesztéseket hajtottak végre. A laborban megismerhettünk számos terméket és érdekes gyártási folyamatot.

Rengeteg új élménnyel gazdagodtunk, nagyon jól éreztük magunkat. Köszönet azoknak, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre.

Készítette: Kerényi zsuzsa
13 évfolyamos kozmetikus tanuló

Tags: , ,
Menü