Örülünk, hogy segíthettünk

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola Örülünk, hogy segíthettünk Hírek

2006. december 20-án a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola tanárai és diákjai számára iskolánk 8-as tantermében véradást szerveztünk. Az osztályfőnökök feladata az volt, hogy összegyűjtsék azokat a tanulókat, akik részt akartak venni ebben a nemes ügyben. Az előkészületekben a tanulók is kivették a részüket: ágyakat cipeltek, egészségügyi eszközöket hordtak fel a véradás színhelyéül kiválasztott terembe.

A véradók a rendszeres orvosi vizsgálatnak köszönhetően – túl azon, hogy eleve tudhatják, egészségesek -, hamarabb „kerülnek orvoskézre”, ha bármilyen betegség miatt mégis rendellenes vérképet találnak náluk. A véradók betegségre utaló jelek esetén kérés nélkül is kézhez kapják a leleteket. Kérésre pedig minden további adat is rendelkezésükre áll. Az önkéntesség a véradás biztonsága miatt elengedhetetlen. Így valóban csak azok mentek el vért adni, akik önzetlenül akartak segíteni.

Általában mindenki adhatott vért, aki egészséges, betöltötte a 18. életévét, és 50 kg-nál nagyobb testtömegű. Minden véradónak először egy adatokat és egészségi állapotára vonatkozó kérdéseket tartalmazó lapot kellett kitöltenie, majd egy-két pohár teát vagy üdítőt kellett elfogyasztania, hogy a leadandó folyadékot előre pótolja szervezetében. Gyors orvosi vizsgálattal ellenőrizték, hogy a jelentkező elegendő vértartalékkal rendelkezik-e. A véradás kivizsgálással, adatfelvétellel együtt kb. 40 percig tartott, amelyből a vér levétele 5-6 perc volt. Éhgyomorra nem ajánlott a véradás, mert az éhezés és a folyadékhiány rossz általános közérzetet okoz. Bár szédülők voltak – különösképpen a 13 első véradó között-, szerencsére senki sem lett rosszul. Bízunk benne, hogy tettünkkel életeket menthettünk meg.

Ezúton is köszönjük az Országos Vérellátó Szolgálat, nyíregyházi állomása munkatársainak segítőkész közreműködését.
Készítette: Chrenkóné Tóth Katalin
szakoktaó

Tags: ,
Menü