Felzárkózók a Felzárkóztató képzésről

folder_openHírek

„A Felnőttek Szakiskolája, Szakközépiskolája és Gimnáziuma debreceni telephelyén a 10 / CT-N/ 2006 Felzárkóztató osztályba járunk.

Tavaly nyáron többségében azért ezt a képzést választottuk, mert bár már jó néhány iskolát megjártunk, de el nem végeztük egyiket sem. A tankötelezettség életkori határának (16 év) átlépése miatt más iskolába nem is fogadtak minket. Itt azonban lehetőséget kaptunk arra, hogy egy év alatt megszerezzük a 9. és a 10. osztályt, amely a szakmai alapképzésnek felel meg, s ezt követően a 10. osztályra épülő szakmákon továbbtanulhassunk.

Ez nem hagyományos iskola: a tanárok nem begyepesedettek, konzervatívok, hanem fiatalok és segítőkészek. Mindig szerveznek számunkra érdekes programokat (suli-nap, tollasozás, kultúra-séta, kiállítás megtekintése, osztálykirándulás), emellett nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra, annak színesebbé tételére és nevelésünkre.

Éppen ezért, mert nagyon megszerettük ezt a közösséget, többen maradunk itt és a Telegdiben a képzés végeztével a 10. osztályra épülő szakmákon: érettségit adó, dajka, fodrász, szakács, pék, cukrász képzéseken.

Számunkra ez az iskola megmentés volt, mivel sokunknak ez volt az utolsó lehetősége arra, hogy legyünk valakik, valamik.”

Tags: , ,
Menü