Szociális ügyintézők a Vekeri-tónál

folder_openHírek

Egy osztály életében, jól működő közösségé szervezésében kiemelkedően fontosak a tanórán kívül közös programok. Ezt szem előtt tartva az elsőéves debreceni szociális ügyintéző osztállyal május 20-án – közös főzéssel egybekötött – kirándulást szerveztünk a Vekeri-tóhoz.

Mivel buszunkról hamarabb szálltunk le a kelleténél, így egy kis túrázás is részévé vált a napnak. Megérkezésünk után felfedeztük a környéket, és kiválasztottuk a számunkra legmegfelelőbb helyet, ahol főzhettünk, és aki akart, napozhatott is. Míg elkészült a slambuc többen vízi biciklire és majdnem „vízbe szálltunk” – s csurom vizesen mentünk vissza a táborhelyhez. Az elkészült étel mindenkinek jól esett, majd az ebéd utáni időt beszélgetéssel és tollasozással töltöttük.

Bár a nap végére beborult az ég, de az eső előtt mindenkinek sikerült hazaérnie. Mindent egybevetve egy kellemes napot töltöttünk el az osztállyal.

Írta: Brendza Krisztina, tanuló

Tags: , ,
Menü