2011. szeptember 14-én a kisvárdai Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolából néhány önkéntes fiatallal elindultam a Magyar Vöröskereszt Kisvárdai Területi Szervezetének központja felé, hogy „karunkat nyújtva” segítsünk azon embertársainkon, akiknek nagyon nagy szükségük van a vérre. Néhányunknak ez a nap különleges volt abból a szempontból is, hogy először élhettük át azt az érzést, hogy emberi életeket menthetünk meg és véradók lehetünk. A helyszínre érkezésünk után a várakozás pillanatai vidám hangulatban teltek. Olyan volt, mintha az ég is mosolyogna velünk, hisz bennünk volt a tudat, hogy ember emberen segíthet. Aztán szomorú arcokat, tekinteteket is észrevettem a tömegben. Mint megtudtam, ők is nagyon szerettek volna segíteni, vért adni, de valamilyen oknál fogva ez nem valósulhatott meg. De maga a szándék is óriási, főleg ebben a rohanó világunkban, hogy időt, energiát szánunk mások megsegítésére. Hihetetlen, de nekünk csak egy tűszúrás, no meg némi várakozás, és ezzel akár több emberi életet menthetünk meg. Véradó lehet mindenki, aki egészséges, betöltötte a 18. évét, de még nincs 65 éves, és a testsúlya meghaladja az 50 kg-ot. Soha nem tudhatjuk, mikor szorulunk rá az életet adó cseppekre mi is. Amikor az élet-halál harc tusájáról, műtétekről, életmentő kezelésekről van szó, olyankor az a legfontosabb, ha a drága vércsepp már rendelkezésre áll. Tekintsünk hát büszkén iskolánk véradóira, hisz az ő életük – köztük az enyém is – igenis különleges. Elmondhatjuk magunkról, hogy olyasmit tettünk, ami dicsőségnek számít. Nem tudjuk, hová került a vérünk, de adtunk másoknak egy újabb esélyt az életre. Amikor csak lehet, mindig részt fogok venni a véradáson, és ha teheted, adj te is vért másoknak, és légy büszke magadra!
írta: Sós Szilvia 13. évfolyamos kozmetikus tanuló, Kisvárda
