Nem mindennapi alkalomból gyűltünk össze pénteken délután az iskola udvarán. Ez pedig nem más, mint a ballagás. Ballagtunk nemcsak az iskolából, hanem életünk ezen szakaszát íme ünnepélyesen lezártuk. Ki-ki a maga útját fogja járni, hisz a közös szálak felbomlanak. Szétszóródunk, de a közös percek és emlékek soha nem szállnak el. Mert ahol mi vagyunk, ott vannak az emlékeink is. Az első pár óra úgy telt el, mintha más-más bolygóról válogattak volna össze minket. Aztán oldódott a hangulat, és mára már második otthonunknak tekintjük az iskolát. Márai Sándor szavai tanúskodhatnak az egymás és iskolához való bensőséges viszonyunkról :„Emberek között, akik egyszer szerették egymást, s aztán eltávolodtak egymástól, marad valamilyen kegyetlen, minden írott szerződésnél és ünnepélyes eskünél keményebb kötés, mely ellen nem tudnak vétkezni, akkor sem, ha akarnak.”
Úgy gondolom, minden végzős társam nevében mondhatom: „Örülök, és büszke vagyok rá, hogy ebbe az iskolába járhattam.”
