Több mint nyílt nap – Debrecenben

folder_openHírek

A Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium debreceni telephelye 2012. november 29-én tartotta nyílt napját, melyen nagy számban jelentek meg a nyolcadikos diákok Debrecen és a környező települések általános iskoláiból. Az érdeklődők képzéseink rövid bemutatását követően betekinthettek az iskolánk tankonyháján és pincérkabinetjében folyó gyakorlati foglalkozásokba, ahol tanulóink és szakoktatóink palacsintakóstolással és különleges alkoholmentes koktélokkal várták vendégeinket – sőt, a bátrabb „kisdiákok” ki is próbálhatták a pincérek munkáját. Végül, a nyílt napunkra érkezők művészetek órán megismerkedtek a tuskaparás technikájával, valamint karácsonyi gipszdíszeket készítettek.

A sikeres nyílt nap után köszönjük vendégeink megjelenését, aktív közreműködését, és reméljük, iskolánk és képzéseink elnyerték tetszésüket!
Készítette: Pozsgai Réka, igazgatóhelyettes
[nggallery id=163]

Tags: , ,
Menü