Betekintés az Ilcsi Szépítő Füvek „birodalmába”

folder_openHírek, TÁMOP-2.2.5.

A debreceni Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola gyakorló kozmetikus tanulói – külső szakmai program keretében – 2013. március 19-én az Ilcsi Szépítő Füvek Biokozmetikai Kft. budapesti „házi laboratóriumába” látogattak el. A csoportot Molnár Ferenc, Ilcsi néni fia, egyben a cég tulajdonos-ügyvezető igazgatója fogadta. Előadásában röviden bemutatta a nagy múltú vállalat történetét, filozófiáját, küldetését és az alapító, Ilcsi néni életpályáját –mindemellett szakmai jó tanácsokkal, gyakorlati praktikákkal is ellátva tanulóinkat. Az előadás végén vajas kalács, házi lekvár és csipkebogyó tea várt bennünket, majd következett a laboratórium körbe járása, ahol az előkészület, a gyártás és a környezetbarát csomagolás folyamatába egyaránt betekinthettünk. Tanulmányi kirándulásunk zárásaként Nagykökényesen leróttuk tiszteletünket a nemrég elhunyt Ilcsi néni sírja előtt.

Köszönjük Molnár Ferencnek és az Ilcsi Szépítő Füvek valamennyi dolgozójának, hogy lehetővé tették számunkra ezt a nem mindennapi üzemlátogatást!

A szakmai program megvalósulását a TÁMOP-2.2.5.A-12/1-2012-0019. számú projekt támogatta.
Készítette: Forró Ildikó Andrea, szakoktató
Szent Bazil Középiskola Betekintés az Ilcsi Szépítő Füvek „birodalmába” Hírek TÁMOP 2.2.5.
[nggallery id=236]

Tags: , , , ,
Menü