Összekovácsolódott tanítványok Kisvárdán a Telegdiben

folder_openHírek

Nagy örömünkre szolgál, hogy a méltán népszerű Vám- jövedéki és termékdíj ügyintéző képzés az idei tanévben is nagy osztálylétszámmal indult. Már év elején kiderült, hogy ez a közösség lelkes és tanulni vágyó fiatalokból áll. A kezdeti ismerkedés után igyekeztek saját ízlésüknek megfelelően kialakítani az osztálytermüket. Az átalakítás több heti osztályfőnöki órát igényelt, de a végeredmény magáért beszél. A közösségi tevékenységen túl a tanulásban is jeleskednek. Szakmai tantárgyakból kiselőadásokat tartanak társaiknak, melyeket érettségizett osztályhoz méltóan adnak elő. Az iskolai életben is aktívan közreműködnek, szavalnak és beszédet mondanak. Kollégák véleményével egybehangzóan elmondhatom, hogy öröm egy ilyen osztályban tanítani. Értékelik a rájuk fordított figyelmet és energiát. Reméljük, hogy ez a mentalitás az elkövetkezendő évfolyamokra is igaz lesz!

Kovács Adrienn osztályfőnök

Tanulói vélemények:

Bea: Tetszik az iskola. A tanárok érthetően magyarázzák az órai anyagot. Segítőkészek az osztálytársak és jó az osztályközösség.

Barbara: Egy szép napon, mikor átléptem az iskola kapuit, szemet gyönyörködtető panoráma tárult elém. Csodás és varázslatos érzés fogott el! Az iskolapadot koptatva nemcsak a megszerzett tudás tengerében úszhatok, de az oktatási intézmény elragadó tanárokkal is megajándékozott. Bár méltatlan, de elhivatott nebulója vagyok ennek az iskolának, az kell mondjam, hogy nagyon jó!

Máté: Véleményem szerint nagyon sok óránk van, ami fárasztó, de érthető a tananyag és szívesen járok ebbe az osztályba!

Anita: Nagyon jó az osztályközösség, szeretem a tanáraimat is. Nehéz a tananyag, de jól elmagyarázzák.

Szent Bazil Középiskola Összekovácsolódott tanítványok Kisvárdán a Telegdiben Hírek Szent Bazil Középiskola Összekovácsolódott tanítványok Kisvárdán a Telegdiben Hírek Szent Bazil Középiskola Összekovácsolódott tanítványok Kisvárdán a Telegdiben Hírek Szent Bazil Középiskola Összekovácsolódott tanítványok Kisvárdán a Telegdiben Hírek Szent Bazil Középiskola Összekovácsolódott tanítványok Kisvárdán a Telegdiben Hírek Szent Bazil Középiskola Összekovácsolódott tanítványok Kisvárdán a Telegdiben Hírek

Tags: , , ,
Menü