Kozmetikusaink félévi vizsgája Nyíregyházán

folder_openHírek

Iskolánkban sokéves hagyomány, hogy a félév során kozmetikus tanulóink számot adnak addig elsajátított gyakorlati tudásukról. A vizsga célja, hogy tükröt mutasson a tanuló elé tudásáról, és időben kiküszöbölhessük az esetleges hibás beidegződéseket. Tapasztalatok igazolják, hogy a szakmunkás vizsgát így nagyobb rutinnal teljesítik tanulóink. Ez a megmérettetés általában jó hangulatban zajlik, ezt igazolják az alábbi tanulói vélemények is.
„Jó volt, de nehezebbre számítottam, így kellemesen csalódtam, nem minden úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, de majd az év végi vizsgára kijavítom. Negatív élményem nem volt, csak kicsit zavarban voltam, amikor masszíroztam és tanárnőék figyeltek.”

„Jól éreztem magam, én azt hittem, szigorúbb osztályzás lesz. Nagyon izgultam, de hál’Istennek jól sikerült.”

„Szerintem jó volt a vizsga, időben kezdtük el és korán végeztünk vele. Bár nagyon bennem volt a vizsgadrukk és izgultam, viszont év végén legyőzöm az izgulást.”

Készítette: Chrenkóné Tóth Katalin kozmetikus szakoktató
Szent Bazil Középiskola Kozmetikusaink félévi vizsgája Nyíregyházán Hírek Szent Bazil Középiskola Kozmetikusaink félévi vizsgája Nyíregyházán Hírek Szent Bazil Középiskola Kozmetikusaink félévi vizsgája Nyíregyházán Hírek
További képek FACEBOOK oldalunkon: www.facebook.com/felveteliiroda

Tags: , , ,
Menü