Gazdasági újdonságok a TÁMOP 3.1.4 segítségével

folder_openHírek, TÁMOP-3.1.4.-12/2-2012-1133

2014. április hónapjában kiváló lehetőség adódott a kisvárdai Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola diákjai számára. Gazdasági és pénzügyi ismeretek bővítése, innováció címmel érdekes előadáson vehettek részt tanulóink.

A program kapcsán a kisvárdai Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-től két szakember érkezett, akik a mindennapi tapasztalataikból és a banknál jelentkező folyamatokból tájékoztatást adtak az újdonságokról és a diákok számára is elérhető pénzügyi lehetőségekről. Külön kitértek a pénzgazdálkodás veszélyeire, buktatóira. Tanulóink számára hasznos ismeretekkel szolgáltak és a tananyag elmélyítéséhez is segítséget nyújtott. Szélesebb látókört tártunk a diákok elé. Az előadások után sok újdonságot beszélhettünk meg, amelyek hozzátartoznak a naprakész mindennapokhoz. Ez egy gazdasági szemléletű ember számra elengedhetetlen. Foglalkoztunk a gazdasági élet nehézségeivel, problémáival és a lehetséges megoldásokkal is. Mindenki elmondhatta véleményét, a különböző álláspontok miatt kulturált vita is kialakult a diákok között, ebből is látszott, hogy egy problémát több szemszögből is meg lehet oldani. A program eredményesnek bizonyult, számos új ismerettel lettek gazdagabbak diákjaink és a tanagyagon kívül lehetőségük volt a legújabb pénzügyi tendenciák elsajátítására.
Kovács Adrienn, szaktanár

A program a TÁMOP 3.1.4 pályázatnak köszönhetően valósult meg.

Szent Bazil Középiskola Gazdasági újdonságok a TÁMOP 3.1.4 segítségével Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133

Tags: , ,
Menü