Középpontban az egészség

folder_openHírek, TÁMOP-3.1.4.-12/2-2012-1133

A debreceni Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola a TÁMOP-3.1.4.-12/2-2012-1133 „Iskolafejlesztés a Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolában” elnevezésű projektje keretében december 9-én ismét nagyszabású egészségnapot szervezett az intézményben tanuló diákok számára, melynek célja az egészséggel kapcsolatos ismeretek bővítése, figyelemfelhívás és pozitív minták bemutatása az egyéni életvitel egészségesebbé tételéhez.

A program keretében Kádas János biológus–biokémikus olyan Magyarországon általánosan előforduló betegségekről beszélt, melyeket különböző vírusok, baktériumok, illetve paraziták okoznak. Kitért a gyermekkori védőoltások fontosságára, továbbá a túlzott gyógyszer-, valamint antibiotikum- fogyasztás veszélyeire, az immunrendszer karbantartására. Előadása második részében a szexuális úton, illetve kábítószer-fogyasztás révén terjedő betegségeket tekintette át.

A Vezérfonal Egyesület részéről Szmolár Mónika, népegészségügyi szakember–gyógytornász az egészséget befolyásoló tényezőkkel ismertette meg a diákokat, külön kiemelve a fizikai aktivitás jelentőségét, míg Harangi Péter táplálkozástudományi szakember az egészséges táplálkozás témakörébe vezette be a tanulókat.

Makai Attila testépítés-fitnesz sportedző az egészséges táplálkozás, a szenvedélybetegségek témája mellett a sport élettani és közösségépítő hatásairól, a sportolási lehetőségekről és a biztonságos sportolásról tartott prezentációt.

Mindezek mellett diákjaink a nap folyamán egészségügyi állapotfelmérő teszteket tölthettek ki (alkoholizmus, nikotinfüggőségi, depresszió teszt, biológiai életkor kalkulátor stb.), filmeket tekintettek meg többek között az egészséges táplálkozással és a drogfogyasztással kapcsolatban, valamint ételkóstolásra is lehetőségük nyílt.

Készítette: Farmasi József, igazgatóhelyettes

A program megvalósulását a TÁMOP-3.1.4.-12/2-2012-1133. azonosító számú projekt támogatta.

Szent Bazil Középiskola Középpontban az egészség Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133 Szent Bazil Középiskola Középpontban az egészség Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133

További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags: , ,
Menü