Tessedikesek az ”éjszakai múzeumban”

folder_openHírek

2015.január 15-én a kisvárdai Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium diákjai ellátogattak a helyi moziba, ahol az Éjszaka a múzeumban – A fáraó titka 3. című történelmi vígjáték- kalandfilmet tekinthették meg olyan neves színészek tolmácsolásában, mint Ben Stiller és Robin Williams.
A tanulók nagy izgalommal készültek a filmvetítésre, hiszen többen is látták már ennek a filmnek az első és második részét illetve nagyon jó kritikákat kapott, és ezért kíváncsiak voltak, hogy ebben a részben milyen új digitális látványszenzációval készültek az alkotók. A film több szempontból volt tanulságos, hiszen az egész film az eltűnő értékek valamilyen formában történő megőrzéséről, barátságról, családról ezek fontosságáról és értékességéről szól. Reméljük, hogy ezen értékek megbecsülése mindannyiunk számára feladat és ez a film talán  maradandó nyomot hagy mindenkiben ezekről.

Az esemény az IPR-14-B-0180 program keretein belül valósult meg.

 Tanulóink írták:
„Nagyon tetszett a film. Egyben volt szórakoztató, félelmetes és tanulságos. Nemcsak történelmi tudásom bővült, hanem mostantól már másképpen gondolok egy múzeumra.” Pályka Katalin 9.vendéglátó eladó tanuló
„ Ez egy igazán jó film volt. Vicces és egyben izgalmas is. Nagyon sokat lehet belőle tanulni a barátságról és együttműködésről.” Rajcsányi Inez 9. Vendéglátó eladó tanuló
„Nagyon izgalmas film volt. Már5 láttam az első két részét és kíváncsian vártam a folytatást. Az alkotók most sem okoztak csalódást.” Bodnár Fanni 10. szakács tanuló
„Igazán jól éreztem magam a moziban. Én egyébként is szeretem a történelmet és a történelmi filmeket. Ez egyben volt kalandfilm, történelmi film és vígjáték.” Lakatos Adrián 9. pincér tanuló
Szent Bazil Középiskola Tessedikesek az ”éjszakai múzeumban” Hírek Szent Bazil Középiskola Tessedikesek az ”éjszakai múzeumban” Hírek
További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags:
Menü