Szalagtűző Nyíregyházán

folder_openHírek

A szalagtűző minden végzős számára olyan esemény, amelyre évekkel később is szívesen gondol vissza. A szalagtűzőn emléket állítanak az iskolában eltöltött éveknek, és utoljára, együtt megmutatják, hogy miért szerettek iskolába járni.
Ennek a gondolatnak a szellemében zajlott a nyíregyházi Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola és a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium szalagtűző ünnepsége, melyre 2015. november 13-án került sor a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának Zilahi termében.
Szent Bazil Középiskola Szalagtűző Nyíregyházán Hírek

Kovács Ágnes igazgató asszony frappáns ünnepi köszöntője után az osztályfőnökök feltűzték a tanulók ruhájára a középiskolás évek végét jelző szalagot.
Ezután a végzős osztályok színvonalas műsorral lepték meg a közönség soraiban ülő rokonokat, barátokat, tanárokat és minden meghívott vendéget.
Az ünnepséget és a produkciókat több héten át tartó kemény próbák sora előzte meg. A kitartó munka eredményeképpen az osztályok többsége változatos stílusú táncműsorokkal lepte meg a közönséget, míg Krusóczki Adeline kozmetikus tanuló elbűvölő énekhangjával varázsolt el mindenkit. Természetesen a diákélet bemutatása sem maradt ki a műsorszámok közül.
Az est méltó zárása volt a hagyományos szalagavatói táncnak számító keringő, melyet – a többi produkcióhoz hasonlóan – hatalmas tapssal köszöntek meg a vendégek. 
Kívánjuk, hogy a feltűzött szalag hozzon a tanulók számára szerencsét és mindenki sikeres OKJ-s vizsgát tegyen!
Készítette:
Ludman Renáta
További képek: http://on.fb.me/1mamrBX

Tags: , , ,
Menü