Március 22-én a Postakert utcai telephelyünkre látott a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete. Az Egyesület célja, hogy prevenciós munkájuk során különböző rendezvényeken, egészségnapokon, fesztiválokon, általános iskolákban, középiskolákban az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tanácsokat nyújtsanak az érdeklődőknek.
Intézményünkben két turnusban zajlott a szexuálprevenciós előadás. Első körben 9-11. osztályig, majd 12-14. osztályig. Külön előadó érkezett a fiúkhoz és a lányokhoz. A Reproduktív egészségügy szekció előadása azt tűzte ki célul, hogy minden korosztály tudatában legyen az egészséges szexuális élet aspektusainak. Programjaikon nem csak a nemi működés orvosi szempontjai szerint tájékoztatják az érdeklődőket, de hangsúlyt fektetnek a mentális egészségre és a kiegyensúlyozott, bántalmazások nélküli párkapcsolatok fontosságára.
Célunk az volt, hogy diákjaink egy olyan prevenciós előadáson vegyenek részt, ahol bátran mernek kérdezni és őszinték lehetnek! Így az előadás kezdete előtt név nélkül leírhatták az őket foglalkoztató kérdéseket, melyekre szakszerű választ kaptak. Mivel fiatal orvostanhallgatók tartották az előadást, így a visszajelezések alapján kevésbé érezték magukat feszélyezettnek és könnyebben nyíltak meg, tettek fel kérdéseket.
Együtt egészséget építünk! Debrecen 2024
folder_openDebreceni tagintézmény, Hírek