Azt hiszem minden, 2-3 évvel ezelőtt kezdődött. Amikor felidézem a kezdeti időszakot veletek, akkor csordultig telik a szívem szeretettel. Együtt kezdtük ezt a meseszerű utat a Bazilban, végig jártuk tisztességgel, megszenvedtük közösen a nehézségeit és aztán eljött a ballagás napja.
2024. május 3.
Minden sorsfordító dátumot magával visz az ember. Állunk együtt, mi Bazilosak a napfényben, csendben, ünneplőben, millió gondolattal a fejünkben. A búcsúzás pillanata elkerülhetetlen, ezt sejtettük, de annyi minden mondanivalónk lenne még egymásnak. Felcsendül a Himnusz, tényleg elkezdődött. Vagy véget ért. Szebbnél szebb búcsúztatók, versek, gitárjátékkal kísért ének, szépen díszített udvar. Búcsúzik a város, búcsúznak az oktatók, búcsúztok ti is.
Ti elmentek, mi itt maradunk.
Balázs Anita, az év oktatója, szól a műsorközlő. A Napnál is világosabb. Minden sztereotípiát legyőzve megmutatta a „világnak”, hogy szakképzős gyerek is odaérhet közismereti tárgyból a hegy tetejére. Mert nem tudta, hogy lehetetlen, ezért megcsinálta.
Jenei Enikő, az év diákja, szól megint a hang a mikrofonból. Csendes hős az osztályban, akire mindig lehet számítani. Társaival, oktatóival való kapcsolata példamutató, tisztelettudó. A közösség érdekében végzett munkákban aktív, a diákönkormányzat alelnöke. A jó példa.
Közben figyellek Titeket, a Mieinket.
És jönnek megint a gondolatok. Beszélgettünk-e veletek eleget? Mindenkivel? Eleget voltunk-e mellettetek, vajon tudtunk-e felnőttként biztonságot adni nektek, sikerült-e helyes utat mutatni nektek? Át tudtuk-e nektek adni azokat az alapértékeket, melyek a mi életünket is meghatározzák?
„A gép forog, az alkotó pihen.”…Kezdjétek végtelen pályátokat.
Gyönyörködjem még egyszer bennetek.”
Életetekhez sok sikert kívánva:
a Bazilos „szüleitek”
