Iskolánkban már hagyomány, hogy a Postakert utcai telephely diákjaival részt veszünk a Parlamentben a Demokráciajátékon. Idén a gazdálkodási és a szépészeti ágazat diákjai fogtak össze annak érdekében, hogy törvényt alkossanak. Ebben az évben a szervezők újítást vittek a játéba, amely így sokkal összetettebbé vált. Az eddigi 1 helyett 4 törvényjavaslatra kellett módosító javaslatot benyújtania minden résztvevő csapatnak, majd heves viták és büfében kötött kompromisszumok árán megvédeni azt.
A témák igen változatosak voltak, ezért a felkészülés sok energiát és kitartást igényelt mindenkitől. Tárgyaltunk és vitáztunk az ÁFA csökkentéséről általános és speciális esetekben, a parlamenti képviselők nemi arányáról, a keleti nyelvek második nyelvként való kötelezővé tételéről és a hajléktalanok társadalomba való visszaintegrálódásának lehetőségeiről. Diákjain egy igen mozgalmas plenáris ülés után igazán kiváló munkát végeztek a bizottságokban, ugyanis az egyes bizottságok valamennyi módosító javaslatunkat elfogadták. A törvényalkotás során is sikeresek voltunk, hiszen a legfontosabb módosításainkat egyhangú szavazással elfogadták. Legbüszkébbek az általunk benyújtott hajléktalanok megsegítéséről és társadalomba való visszailleszkedéséről benyújtott törvényjavaslatra vagyunk, melyet egyhangúan – EGYÜTTÉRZÉSSEL – elfogadott mindenki.
Diákjaink ismét megtapasztalhatták a képviselői munka szépségeit és árnyoldalait, felszólaltak, vitáztak és érveltek rendületlenül, amely meghozta a várt eredményt. A diákok az ország legszebb és legfontosabb épületében óriási tapasztalattal gazdagodtak, sokan kiléptek a komfortzónájukból és olyan oldalukat ismerték meg önmaguknak, melyről korábban nem volt tudomásuk. Büszkék vagyunk arra, hogy a Parlament szervezői a sajtótájékoztató utáni személyes beszélgetésen reményüket fejezték ki, hogy iskolánk a jövőben is részt vesz Demokráciajátékon.
PPP, avagy Postakertes Pénzügyeseink a Parlamentben! Debrecen 2025
folder_openDebreceni tagintézmény, Hírek