Év végi megmérettetés

folder_openHírek

2014. 05.29-én került megrendezésre a kisvárdai Telegdi 10. osztályos fodrásztanulóinak év végi vizsgája. A leendő fodrászoknak most élő modelleken kellett megmutatniuk, hogy menyit sikerült elsajátítaniuk a szakma alapjaiból. Szülők, barátnők, testvérek, ismerősök is szívesen jöttek modellnek. A fodrász tanulók precíz megjelenésükkel, ízlésesen díszített munkaasztalukkal biztosították a vizsga színvonalát. A munkavédelmi oktatás után megkezdődhetett a munka. A vizsgafeladatok a következőek voltak: férfi klasszikus hajvágás – szárítás, női alap hajvágás, hajfestés és alkalmi konty készítése. A tanulóknak az elért eredményekhez gratulálunk!

Az év végi vizsga támpontot nyújthat a tanulók és oktatók számára egyaránt az esetleges hiányosságokról, melyeknek pótlására az elkövetkező nyári gyakorlat kiváló alkalom.

A szakoktatóknak, ez úton is megköszönjük a felkészítést és a közreműködésüket. A tanulóknak a tanév hátralévő részéhez kitartást és eredményes gyakorlást kívánunk!

Oláhné Szabó Anita, osztályfőnök

Tanulói vélemények:

„Nagyon izgultam a vizsga miatt és sokat gyakoroltam, mert szerettem volna maximális teljesítményt nyújtani. Nagyon érdekel ez a szakma, ezért szeretném elsajátítani minél alaposabban. Örülök, hogy ebbe az intézménybe járhatok, mert úgy érzem, hogy itt minden tudást meg tudok szerezni, amire szükségem van.” – Cinke Dominika
„Már hosszú ideje készültem erre a vizsgára, mert szerettem volna tudásom legjavát adni. Mindig érdekelt a fodrász szakma, mert ebben az ember megmutathatja kreativitását, képzelőerejét. A képzés hátralévő részében mindent meg fogok tenni azért, hogy minél több ismeretre tegyek szert. Úgy gondolom, hogy ebben az iskola jó alapokat biztosít célom megvalósítása érdekében.” – Perge Nikolett

Szent Bazil Középiskola Év végi megmérettetés Hírek

Szent Bazil Középiskola Év végi megmérettetés Hírek

Szent Bazil Középiskola Év végi megmérettetés Hírek

Szent Bazil Középiskola Év végi megmérettetés Hírek

Szent Bazil Középiskola Év végi megmérettetés Hírek

 

Tags: , ,
Menü