2009. június 11.! Fogadott fiaim életében az egyik legfontosabb nap. Kaptak egy kemény fedelű papírost, amire az volt írva: OKJ-S BIZONYÍTVÁNY! Sokuk életében ez a tárgy olyan jelentőséggel bír, mint a lottó ötös.
És hogy mit kellett ezért tenniük?
Először is: 3 évig kitartani egy olyan gondolat mellett, ami az ők fejükből pattant ki: festő akarok lenni! Ennek érdekében végig küzdöttek 3 teljes évet, mit sem törődve az időjárás viszontagságaival. Mert ugye gyakorlaton eshet eső, fújhat a szél, lehet árnyékban 40 fok, a munkának mennie kell. Már csak azért is, mert határidőre kell dolgozni. Ezek az évek készítették fel őket arra, hogy a gyakorlati vizsgán ne érhesse őket meglepetés. Pedig abból adódott jócskán. Elő kellett venniük kőműves tudományukat is, miután a repedések bejavításánál a mennyezeten egy jókora szakaszon a vakolat úgy gondolta, hogy „ mit nekem egy kis glettanyag, inkább leesek és tessék engem újra vakolni a vasbeton födémig.” Persze erre senki nem számított ezért, futás SOS-ben anyagot venni hozzá és várni a csodát, hogy talán ekkora vastagságban is megszárad időre. Aztán a folyosón a glettanyag nemes egyszerűséggel lecsúszott a falról, miután a rajta lévő festék takarásában nem lehetett látni, hogy alul bizony olajlábazat van. Szóval itt is kezdtük előröl: kaparás, áztatás,kaparás javítás, csiszolás… Másnap már a festés leányálom volt! Leszámítva a 100%-os páratartalmat, mert ugye 2 hónapig felénk sem nézett az eső, bezzeg most hajnaltól késő estig dézsából öntötték. Ennek ellenőre „mesteri műalkotás” született, igazi csapatmunkában, amit a gyakorlati jegyek is tükröznek.
Az elméleti rész? Remekül felkészített csapatnak ez sem lehet akadály! Igaz, az írásbelin már településrendezési kérdés is akadt, amihez ugye egy festőnek nem sok köze van, de az én fiaim tudják, hogy van logikájuk, amit a megfelelő időben a megfelelő helyen elő is tudtak hívni. A szóbeli pedig mindenki számára egy igazi élmény volt. Tökéletes vizsgabizottság, tökéletes vizsgázókkal. Ez minden szaktanár álma. És az, amikor úgy kell „lelőni” a diákot, mert annyira belelendül a mondandójába, hogy meg sem hallja, amikor azt mondják neki: elég! Szerencsére ebben is volt részünk bőven. Persze azért néha izzadtunk is, mivel 30 fokos hőség volt. De az eredmény magáért beszél: 4 fölötti átlag született. Már csak annyi hiányzik a boldogsághoz, hogy reggelente ne a munkanélküli iroda előtt várakozzanak bizonyítvánnyal a kezükben, hanem a munkahelyükön. Szerencsére ez már nagy arányban teljesült is!
Szilvási Júlia szaktanár
