2008. szeptember 30-án a Szociális Gyermek-és Ifjúságvédelmi Ügyintéző osztály a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központban (MODEM) tett látogatást.
Képet kaptunk a magyar történelem közelmúltjáról, a kommunizmusról. Érdekes volt látni azokat a képeket, amelyeken április 4-én hazánk „felszabadulását” ünneplő felvonulókat láttunk, vagy Szabad Nép-et olvasó fürdőzőket. Életképeket láttunk a SZOT-üdülőkben pihenő munkásokról. Tanárnőnk elmondta, hogy az ő gyermek- és fiatalkora erre az időszakra esik, ő is volt úttörő, kisdobos. Mi ezekről a dolgokról már csak könyvekben olvashatunk, vagy ilyen kiállításokon láthatunk korabeli fotókat.
Megnéztünk egy tárlatot, ahol olyan festményeket láttunk, amelyek korábban pártházak, kultúrotthonok falát díszítették, Sztálint, Lenint ábrázolták, jobban mondva idealizálták, hiszen a szocializmusban és a kommunizmusban előírták, hogy milyen témájú képeket készíthettek a magyar művészek, szovjet nyomásra. A párt programját, a szocializmus eszméjét, a munkások-parasztok összefogását, az új panel lakótelepek építését, a tömegsportot kellett ábrázolni. Érdekes volt látni az ötvenes-hatvanas évek divatját, a munkásruhás, micisapkás, vagy éppen népviseletbe öltözött alakokat, amint az akkori idők néprádióját hallgatják, vagy a fehér bokazoknis munkásnőket a traktorok vezetőülésein.
Láttunk kortárs szovjet képzőművészeti alkotásokat, képeket, szobrokat, sőt láttunk egy szobabelsőt, amely szögvasból készült, a szekrényben fém akasztón fém ruhák lógtak, de egy fekete kenyérszelet relieffé alakulásának is szemtanúi lehettünk. A képeken ötvöződnek a hagyományos témák a XXI. század vívmányaival, az orosz télben sikló szán mellett a téli tajga képe tűnik fel, a szánon utazók pufajkát és usankát viselnek, a háttér mégis egy metró állomás elsuhanó fényeit mutatja.
Végezetül a kortárs orosz művészek egy „polgárpukkasztó” csoportjának kiállítását néztük meg, amely tizennyolc éven felülieknek készült. Ez a művészcsoport könyörtelenül kifigurázza a jelenlegi orosz állami vezetést. A Szovjetunió darabokra szakadása után a kisember élete semmivel sem lett jobb, mint előtte volt, a lázadásnak csak ez az egy módja maradt, nevetni, nevetségessé tenni azt, ami véres valóság.
A MODEM belső udvarán egy hat méter magas Sztálin szobor áll, amely monumentális, és nyomasztó. Talán itt éreztük át a korszak valóságát, az ember eltaposhatóságát, gyengeségét. A tárlatlátogatás többet mutatott, mint a történelemkönyvek száraz leírásai, testközelből éreztük a kényszerű, előírt vidámságot, a demagógiát, a valóság és a mutatott világ közötti mélységes különbséget.
Kicsit kótyagos fejjel léptünk ki a MODEM infra érzékelős ajtaján, és örültünk, hogy kinn ragyog a nap, csilingel a villamos, és nem kell ütemesen tapsolni „Rákosi pajtás” beszédét hallva. Tanulságos időutazásban volt részünk.
14/AE-N/2008 Gyermek, szociális- és ifjúságvédelmi ügyintézők
