10 éves a Telegdi! – a „Telegdiskedés” programsorozat keretében november hónap a jótékonykodásról szól. A 11. évfolyamos kisvárdai irodai asszisztens tanulók 2012. november 16-án ellátogattak a helyi „Ugat-lak” kutyamenhelyre, ahol kóbor kutyák befogadása, gondozása történik, amíg szerető gazdira nem találnak, vagyis örökbe nem fogadják őket. A menhely kb. másfél éve alakult a kisvárdai állatbarátok összefogásával, akik szabadidejükben munka és család mellett, önkéntes módon, szívvel-lélekkel látják el a több mint 150 elárvult, szeretetigényes állatot. Az osztály már napokkal a látogatás előtt megbeszélte, hogy ki mit fog hozni otthonról, pl. használt lábasokat, pokrócot stb., illetve vettünk közösen 30 kg kutyatápot is, hiszen üres kézzel nem akartunk érkezni, segíteni szerettünk volna. Ahogy közeledtünk a célállomás felé, már messziről lehetett hallani az ebek ugatását. Érezték, hogy jó szándékkal, szeretettel megyünk hozzájuk. A tanulóknak is nagy öröm volt, hogy megsimogathatták a gazdátlan állatokat, akik viszonzásul nem győztek hálálkodni. Az időjárás is kedvezett nekünk ezen a napon, sokat gyalogoltunk, de azért a sok háláért, amit az árva kutyusoktól kaptunk, fáradtságunk csak sokadlagosnak tűnt. A diákok ezen látogatásból kifolyólag is megértették, hogy jótékonykodni, szeretetet adni – még egy állatnak is – igazán jó dolog!
írta: Oroszné R. Erika osztályfőnök
Tanulói vélemények erről a látogatásról:
[nggallery id=154]„Az állatmenhely szervezője nagyon örült az adományainknak. Az egyik kicsi kutya különösen aranyos volt, mert úgy ölelt át, mint egy kisgyermek. Lehet, hogy az én másik kutyusomhoz hazaviszem. Örülök, hogy elment az osztály erre a helyre, nagyon jól éreztük magunkat. Bízok benne, hogy hamarosan gazdira talál a sok hűséges jószág.” (R. E.)
„Jótékonysági hónap keretében az osztály elhatározta, hogy a kutyamenhelyre szeretne menni. Reggel 8 óra tájékán összegyűlt a csapat, és igen nagy lelkesedéssel indultunk neki az utunknak. Kutyatápot, pokrócot és tálakat vittünk nekik. A gondozók, mintha a sajátjuk lenne mind a 150 állat, olyan nagy odaadással bántak velük. Az ebek örömmel fogadták közeledésünket, látszott rajtuk, hogy szeretik a simogatásunkat.” (Z. K.)
„Amikor odaértünk a menhelyre, éppen akkor zajlott a takarítás és az etetés. A kutyák, amikor megláttak minket, elkezdtek ugatni, annyira örültek nekünk. A gondozó elmesélte a történetüket, melyik állat hogyan került oda. Volt néhány eset, amely kissé megrázott.” (T. É.)
„Érkezésünkkor egy aranyos, kedves hölgy várt bennünket, aki elmesélte a történetet, hogyan alakult meg az „Ugat-lak” menhely Kisvárdán. Körbevezetett minket a kutyák közt, és mindegyikről mondott valami kis történetet. Az állatokon látszott, hogy mennyire várták, hogy odamenjünk hozzájuk, hogy megsimogassuk őket, és szépeket mondjunk nekik. Az ott dolgozó hölgy felajánlotta, hogy akinek van kedve és ideje, mehet segíteni nekik kutyát sétáltatni, etetni őket, vagy takarítani a helyüket. Legszívesebben mindet örökbe fogadtuk volna.” (P. R.)
