Öröm ebből az álomból felébredni, hiszen lelki gazdagságunk gyarapítása egy hibátlan produkció önértékelésünk színpadán. Az állatok iránti szeretet, és kiszolgáltatottságuk megértése felelős emberré tesz minket, különösen úgy, ha segítségére lehetünk azoknak, akikről talán megfeledkeztek. Ez, és ehhez hasonló ötlettől vezérelve látogattunk el az „Együtt az Állatokért” Állatvédő Közhasznú Egyesülethez novemberben a debreceni telephely gyakorló kozmetikusaival. Látogatásunk többcélú volt: nem csupán élelemmel, meleg takarókkal érkeztünk, hanem szeretetünk minden morzsájával, amit elhintettünk a gazdátlan állatok között. Az állatmenhely megismerését követően rövid sétára vittük a kutyákat, majd az összegyűjtött adományokat átadtuk az ott dolgozó önkénteseknek. Vegyes érzelmekkel telve indultunk haza-nem kevesen-saját állatainkhoz, miközben arra gondoltunk, bárcsak nagyobb lenne az udvar…
Készítette: Vig-Muskovszky Mária
Tanulóink véleménye:
[nggallery id=158]„Iskolánk kezdeményezésére lehetőségünk volt arra, betekintsünk egy olyan világba, ami az emberi felelőtlenség hatására alakult ki. Az embereknek aszerint az elv szerint kéne élniük, hogy az állatok a barátaink és hű társaink, mégis megnövekedett az otthontalan állatok száma és azok kínzása.”
„Mélyen megérintett bennünket a látvány, ami a szemünk elé tárult az állatotthonban. A kutyák szemében tükröződött a fájdalom, melyet az emberek okoztak nekik. Sajnálatos látvány volt a szeretet hiánya és az otthontalanság is. Tény, hogy gondozóik élelemmel és otthonnal látják el őket, de ez kevés a boldogsághoz, hiszen érző lényekről van szó. Amit mi tehettünk értük, az némi élelem volt, illetve pár kutya sétáltatása a szabadban.
Ne sajnáljuk tőlük az emberi segítségnyújtás felett érzett örömöt, hiszen az emberi támogatás sokat segít rajtuk. Szeretetet adni nem kerül semmibe.” (Drótos Tímea, Nagy Katalin)
„Érkezésünkkor a sajnálat és az öröm érzése fogott el bennünket. Étel mindig kerül a tálkájukba, de a meleg otthon szeretete, és a szabadság örök vágyként él bennük. Mi egy kis sétáltatással, és cirógatással próbáltuk oldani bennük. Úgy véljük, hogy azzal, hogy segítettünk a kutyáknak, nemcsak nekik, hanem magunknak is örömet szereztünk.” (Borók Evelin, Tar Nikolett)
