Nyeregbe pattantak az irodások!

folder_openHírek

2013. október 1-én a nyíregyházi Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola végzős irodai asszisztens osztály néhány tanulója ellátogatott a Nyíregyházi Cimbora Lovastanyára. A pár órás „osztálykirándulás” előzménye az Információs folyamatok az irodában tantárgy egyik keresős feladata volt: lovakkal kapcsolatos információkat kellett gyűjteni, majd lementeni. Óra utáni szünetben ezen ötlet alapján az osztály egyik tanulója, Rékási Vivien felvetette, ha valaki szeretné kipróbálni a sportolásnak ezt a fajtáját, ő tud erre egy lehetőséget. Testnevelés és osztályfőnöki óra keretén belül menjünk el az általa szinte nap mint nap meglátogatott tanyára.

Vivien több mint 10 éve űzi ezt a sportot, idén részt vett a Nyírségi Vágta egyik futamában, az évek alatt sikeres vizsgát tett és hivatalosan lovas edző vált belőle. Természetesen a kihagyhatatlan lehetőséget elfogadtuk és bár az időjárás nem kecsegtetett bennünket ragyogó napsütéssel, elindultunk. Az iskolától kb. fél óra gyaloglásnyira lévő pályára érkezve mindenkinek felragyogott az arca. Fényképezések, simogatások, etetések kezdődtek a tanyán található állatok körében (pl.: strucc, cica, vaddisznó, hattyú, pulyka, gyöngytyúk, láma, szarvasmarha).
A háttérben közben Vivien és Pogorisky Dóra (az ott dolgozó lovas edző, oktató) elkezdték az egyik ló előkészítését (patakaparás, ló leápolása vakaróval, gyökérkefével és puhakefével, sörény és farok kifésülése). A tanulók ez idő alatt az állatok gondozásáról, etetéséről, versenyezési lehetőségéről kaptak tájékoztatókat.

A nap befejezéseként mindenki, aki kedvet kapott a lovaglásra, tehetett néhány kört különböző gyakorlatot végezve, futószáron ügetve az erre a célra kialakított pályán. Köszönjük az ötletet, melynek során felejthetetlen órákat tölthettünk ezen a csendes, tiszta, rendezett tanyán különleges állatok körében. Tavasszal, ha lehetőségünk van rá, szeretnénk hasonló pillanatokat átélni.

Tanulói vélemények:

Tamara: Most volt először lehetőségem, hogy nyeregbe pattanhattam, mellyel egy álmom vált valóra.
Ági: Nagyszerű érzés volt, hogy Mandula nevű lovat a tenyeremből etethettem.
Richárd: Rengeteg élménnyel gazdagodtam és sok tapasztalatot szereztem a lovaglásról.
Bea: Bármikor szívesen visszatérnék erre a csodálatos Lovastanyára.

Készítették: 12/NI-N/2012 Irodai asszisztensek
Szent Bazil Középiskola Nyeregbe pattantak az irodások! Hírek Szent Bazil Középiskola Nyeregbe pattantak az irodások! Hírek Szent Bazil Középiskola Nyeregbe pattantak az irodások! Hírek
 
További képek FACEBOOK oldalunkon: facebook.com/felveteliroda

Tags: , ,
Menü