Gyakorló „szépítészek”

folder_openHírek

A megújult szépészeti szolgáltató képzés, a megszokott hagyományos elképzeléseket megreformálva próbál magasabb szintű, és képzettségű szakembereket nevelni, akik szélesebb körű szolgáltatást tudnak nyújtani a magukra egyre igényesebb vendégek számára.

A kezdeti kérdésekre és rácsodálkozásokra egyre karakteresebben körvonalazódnak a válaszok, hogy a „gyakorló fodrásznak” és „gyakorló kozmetikusnak” mi is lesz a szerepe és feladata. Fél éves tanulás és gyakorlás után az eredmények látványosak voltak. Az első iskolai gyakorlati vizsgán a fodrász és kozmetikus tanulók együtt bizonyították, a két látszólag különálló szakma szerves kapcsolódását. Kéz-,és körömápolás, nappali smink, és hajfonás feladatokat a tanulók magas színvonalon oldották meg, ami felkészültségről, fejlett esztétikai érzékről és fantáziáról tanúskodik. Érettségük nem csak a bizonyítványról, hanem fegyelmezett viselkedésükből is látszott.

Oktatóik nem csak a felkészítésüket biztosították, arra is törekedtek, hogy a vizsga ne stresszt, hanem mint szakmai fejlődésüknek első állomása, kellemes élmény nyomát hagyja a tanulókban. A munka közben kellemes nyugtató zene szólt, ami a dolgozó diákok és modelljeik arcára is harmonikus mosolyt varázsolt.

Jár a dicséret a tanulóknak a kreatív munkákért, és a köszönet az oktatóknak a magas szintű felkészítésért!

Készítette: Jeney Zoltán osztályfőnök
Szent Bazil Középiskola Gyakorló „szépítészek” Hírek Szent Bazil Középiskola Gyakorló „szépítészek” Hírek Szent Bazil Középiskola Gyakorló „szépítészek” Hírek Szent Bazil Középiskola Gyakorló „szépítészek” Hírek
További képek FACEBOOK oldalunkon: www.facebook.com/felveteliiroda

Tags: , , , , ,
Menü