Kirándulás Ady Endre városába

folder_openHírek, TÁMOP 3.3.10-046, TÁMOP-3.3.10.

2014. április 4-én a debreceni Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola diákjai tanulmányi kirándulást tettek Nagyváradon.
Ady Endre városa, a „Pece-parti Párizs” számos látnivalója közül megtekintettük a várat, illetve a Fekete Sas Palotát. Ezt követően a diákság útja a „Holdas” ortodox templomhoz vezetett. A Sebes-Körösön átívelő kőhídról megszemléltük a Városházát, majd a színházat – melynek magyar tagozata is van –, szomszédságában az EMKE kávéházat, ahol évtizedekkel ezelőtt Ady Endre is gyakori vendég volt. Az Ady múzeumba a csoport a – szebbnél szebb épületekkel övezett – sétáló utcán keresztül ment. A tárlatvezetéssel egybekötött múzeumlátogatás után a római katolikus püspöki palotát, illetve a székesegyházat tekintettük meg. A templomban – szintén idegenvezetői közreműködéssel – csoportunk megismerkedett Szent László kultuszával és ereklyéivel. Végül, a székesegyházat elhagyva, a diákok szabadprogram keretében felfedezhették a várost. Így a hazaúton már közösen állapíthattuk meg: Nagyvárad gyönyörű város, számos nevezetességgel, melyet érdemes volt megnézni.

A program megvalósulását a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0046. azonosító számú projekt támogatta.

Mándra Judit, szaktanár

Szent Bazil Középiskola Kirándulás Ady Endre városába Hírek TÁMOP 3.3.10 046 TÁMOP 3.3.10.

Szent Bazil Középiskola Kirándulás Ady Endre városába Hírek TÁMOP 3.3.10 046 TÁMOP 3.3.10.       Szent Bazil Középiskola Kirándulás Ady Endre városába Hírek TÁMOP 3.3.10 046 TÁMOP 3.3.10.

Szent Bazil Középiskola Kirándulás Ady Endre városába Hírek TÁMOP 3.3.10 046 TÁMOP 3.3.10.
Szent Bazil Középiskola Kirándulás Ady Endre városába Hírek TÁMOP 3.3.10 046 TÁMOP 3.3.10.

További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags: , ,
Menü