A környezetvédelem jelentősége

folder_openHírek, TÁMOP 3.3.10-046, TÁMOP-3.3.10.

Az 1972. június 5. és 16. között Stockholmban „Ember és bioszféra” címmel megrendezett ENSZ Környezetvédelmi Világkonferencián a résztvevő országok képviselői javaslatára június 5-ét a Környezetvédelem Világnapjává nyilvánították. A jeles nap alkalmából 2014. június 5-én a debreceni Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola tanulói szakmai előadást hallhattak a környezetvédelem témakörében.

A résztvevő tanulók számára tartott előadás több részből állt. Első lépésben tisztáztuk a környezetvédelemmel kapcsolatos, lényeges fogalmakat. Ezek után sorba vettük mindazokat a környezetei elemeket, amelyekre hatással van az ember, illetve amelyek védelme elsődleges. Tisztáztuk továbbá a környezetszennyezés fogalmát, hatásmechanizmusát, formáit (természetes, emberi), a szennyezések okozta hatásokat, számos – esetenként meghökkentő képpel – illusztrálva. Számba vettük azokat a lehetőségeket, melyek a szennyezések okozta károk elhárítására irányulnak, a szennyezés megelőzését szolgálják (technikai, oktatási, szemléletformálás).
Külön fejezetet szenteltünk a hulladékgazdálkodás témakörének, tisztázva a hulladék fogalmát, fajtáit és kezelésének lehetőségeit (szelektív hulladékgyűjtés, elhelyezés, égetés stb.), hangsúlyozva, hogy a megelőzés mindig a legolcsóbb megoldás és bármilyen kezelés, az égetéssel bezárólag, ennél csak költségesebb.
Az előadás végén felhívtam a figyelmet arra, hogy alapvetően „nem a környezetvédelem drága, hanem a környezetszennyezés kerül sokba” – melyet mindig szem előtt kellene tartanunk.

Deák Csaba, ökológus–környezetvédelmi szakmérnök

A program megvalósulását a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0046. azonosító számú projekt támogatta.

Szent Bazil Középiskola A környezetvédelem jelentősége Hírek TÁMOP 3.3.10 046 TÁMOP 3.3.10.

Szent Bazil Középiskola A környezetvédelem jelentősége Hírek TÁMOP 3.3.10 046 TÁMOP 3.3.10.

Szent Bazil Középiskola A környezetvédelem jelentősége Hírek TÁMOP 3.3.10 046 TÁMOP 3.3.10.

Tags: , ,
Menü