Digitális tartalmak használata az oktatásban

folder_openHírek, TÁMOP-3.1.4.-12/2-2012-1133

A szociálpszichológiában és a szociológiában az 1980-1995 között születettek az Y, az 1996 után születettek pedig már a Z generáció tagjai.
Ők az információs kor gyermekei, egy digitális világban együtt nőttek fel az internethasználat elterjedésével, megtanulták alkalmazását, aktív felhasználói lettek. Ellentmondásos korban születtek, és nem mindennapi körülmények között kell eligazodniuk, helyt állniuk a velük szemben támasztott sokféle követelmény közepette.
Iskolánk tanulói az Y és a Z generáció tagjai egy olyan újfajta világszemlélettel, olyan affinitással a jelen kor információ-technológiai vívmányaihoz, amihez az őt tanító tanároknak is alkalmazkodniuk szükséges. Ezért is aratott nagy sikert a pedagógusok között, hogy a digitális tartalmakat minél inkább használjuk az oktatás mindennapi gyakorlatában. Nem nehéz belátni, hogy a fent említett generációk számára könnyebb elsajátítani adott tantárgy tudásanyagát a korszerű tartalmak és eszközök használatával.
Erre pedig a projektben részt vevő tanárok mindegyike nyitott is volt és örömmel modernizálta eszköztárát, hiszen a tanítás szeretete, a tudás átadásának vágya mindennél erősebb egy tanár életében.
Azt, hogy szinte minden tantárgy oktatásában használhatóak a számítógép és számtalan megjelenési formájának lehetőségei, igen hamar bebizonyosodott. Külön motivációt jelentett a diákok érdeklődése és pozitív hozzáállása, sőt bebizonyosodott, hogy számos tanuló a digitális tartalmak alkalmazásával könnyebben elsajátítja a tananyagot.
Affirmatív hozadéka a programnak, hogy a pedagógusok természetesen a jövőben is használni fogják az adaptált metódusokat.

Résztvevő kollégák:
Jeney Zoltán
Kovács István Zoltán
Kozákné Németi Zsuzsa
Pethőné Ludman Renáta
Tóth András
Vajda Gyula
Készítette: Tóth András

A projekt a TÁMOP-3.1.4.-12/2-2012-1133 keretében valósult meg.

Szent Bazil Középiskola Digitális tartalmak használata az oktatásban Hírek TÁMOP 3.1.4. 12/2 2012 1133

További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags: , , , ,
Menü