Ízkavalkád Debrecenben

folder_openHírek, TÁMOP-3.3.10.

A Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium 10. évfolyamos szakács, pincér és eladó diákjaival szeptember 19-én ellátogattunk a Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztiválra, melyet immár 4. alkalommal rendeztek meg a Debreceni Egyetem főépülete előtti téren. Már érkezésünkkor elénk tárult a hatalmas sátor, és az előtérben felállított standok színpompás kavalkádja. Kíváncsian jártuk végig az árusokat.
A gyönyörű nagyerdei környezetben megvalósuló rendezvényen megtalálhatóak voltak az ország legjobb pálinkái. A kiváló nedűk mellett gasztronómiai különlegességek egész tárháza tárult elénk. Találkozhattunk őstermelői mézzel, különleges befőttekkel, fűszerekkel, házi készítésű sajtokkal is.
Debrecen legismertebb éttermeinek képviselőivel is találkozhattunk, akik saját speciális páros kolbásszal versenyeztek a látogatók elismeréséért. A kiállítók sorában kézművesek, hagyományőrzők, is felbukkantak. Láttunk gyönyörű szőtteseket, kézzel készített ékszereket, szűrrátétes dísztárgyakat és mézeskalács figurákat is. Tanulóink érdeklődve hallgatták a termelők és hagyományőrzők beszámolóját munkásságukról, termékeikről. A kellemes kora őszi napsütésben még kicsit sütkéreztünk a szökőkútnál, aztán új ismeretekkel gazdagodva tértünk haza.

Jövőre veletek, ugyanitt!

A rendezvény a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0045 számú Továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása a Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnáziumban projekt keretében valósult meg.

Adorján Lászlóné, szaktanár

Szent Bazil Középiskola Ízkavalkád Debrecenben Hírek TÁMOP 3.3.10.

Szent Bazil Középiskola Ízkavalkád Debrecenben Hírek TÁMOP 3.3.10.

Szent Bazil Középiskola Ízkavalkád Debrecenben Hírek TÁMOP 3.3.10.

Szent Bazil Középiskola Ízkavalkád Debrecenben Hírek TÁMOP 3.3.10.

Szent Bazil Középiskola Ízkavalkád Debrecenben Hírek TÁMOP 3.3.10.

Tags: , ,
Menü