Vállalkoztunk – debreceni telegdisek a Diákvállalkozások Országos Vásárán

folder_openHírek

A Junior Achievement Magyarország minden évben két alkalommal rendezi meg Budapesten a Diákvállalkozások Országos Vásárát. Az oktatási célból létrehozott diákvállalkozási program keretében a diákok megtapasztalják, hogyan kell működtetni egy vállalkozást, valós piaci környezetben értékesítik termékeiket és szolgáltatásaikat. A 2014. december 12-i vásáron a debreceni Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskolát 5 – irodai asszisztens, illetve vámügyintéző tanulókból álló – diákvállalkozó csapat képviselte.

Szivárvány Seven Kft.

Kaposi Cintia, Hancsicsák Adrienn, Hancsicsák Henrietta, Gerstneker Anett, Varró Petra, Plébán Ildikó, Laukó Zita

2014. december 12-én elindultunk Budapestre a KÖKI Terminál karácsonyi vásárára, ahol diákvállalkozások mutatkozhattak be. Betekinthettünk egy igazi vállalkozás életébe. Mind a heten szívünket, lelkünket beleraktuk a kis vállalkozásunkba. Szerencsére nagyon sok mindent adtunk el ezzel a közös erővel. Mivel színes egyéniségek vagyunk, ez a munkáinkban is megmutatkozott. A zsűritagoktól sok dicséretet kaptunk, ami erőt adott ahhoz, hogy folytassuk a vállalkozást a későbbiekben. Köszönettel tartozunk az iskolának és tanárainknak, mert ilyen lehetőség nem minden nap adódik.

„Színes cuccok csak is színes egyéniségeknek – kezdik csapatuk bemutatását a lányok. Valóban elég volt szétnézi a standjukon, máris a szivárvány minden színével találkozhatott az ember. Innen is jön a nevük, hiszen a szivárvány minden skáláját megtalálhatta a vásárló a termékeiken. A lányok repertoárja nagy, készítenek gyertyákat, karkötőket, gipszképeket és pasztellel készített grafiti képeket is. A csapat színfoltja volt a vásárnak, így tovább csajok.” – írta a lányokról a program egyik főszervezője, Szilágyi Orsolya.

Creative Girls Kft.

Dihen Anita, Rácz Dóra, Baktai Szilvia, Malmos Barbara, Gyöngyösi Éva

Tanáraink ajánlására lehetőségünk nyílt kipróbálni magunkat a vállalkozói életben. Így alakult meg az 5 lányból álló csapat, akik kreativitásukat próbálták bevetni vállalkozásuk javára. Rengeteg időt és energiát fektettünk termékeink elkészítésébe. Budapesten sok pozitív visszajelzést kaptunk, ami arra ösztönözte csapatunkat, hogy folytassuk munkánkat. Mindemellett utazásunk során sok tapasztalatot szereztünk, amit kamatoztatni próbálunk a továbbiakban. Ebben szintén segítségre számíthatunk iskolánk tanáraitól.

„Egy igazi csajos csapat a Creative Girls csapata. A debreceni Telegdi Katából érkező lányok egy igazi kreatív csapat. Palettájuk széles, termékeik között minden megtalálható, amit csak keresne az ember. Kreativitás, ötletesség és változatosság… ilyen az igazi Girl Power Hajrá csajok!” – írta a csajokról Orsi.

Sütidiéta Bt.

Jasku Dóra, Győri Kitti, Szálkai Noémi, Szabó Vivien

Egyik osztálytársunktól hallottunk erről a vásárról, s úgy gondoltuk, hogy idén mi is kipróbáljuk magunkat. A versenyzők között egyedüli módon, mi sütikkel készülhettünk. A csapat minden tagja szeret a konyhában tevékenykedni, s így édes módon kiélni kreativitását. Az egyik legpozitívabb visszajelzés az volt, amikor egy külföldi vásárló elkérte az egyik sütink receptjét. S habár nem beszélte nyelvünket, mégis magyar szavakkal dicsérte alkotásunkat: „Nagyon finom volt!” Ezúton szeretnénk megköszönni tanárainknak a segítséget, iskolánknak az anyagi támogatást, és nem utolsó sorban az osztályunknak a közreműködést.

„Már méterekből megcsapott az isteni illat a debreceni Sütidiéta csapat standja felől. Mondani sem kell, hogy a Telegdi Kata iskola lányai kitettek magukért a versenyre, ugyanis finomabbnál, finomabb és ínycsiklandozóbb sütiket hoztak magukkal. A csapat csak csajokból áll és természetesen mindent maguk készítenek és csak házi hozzávalókból. Valószínűleg ez a sütik finomságának titka is. A lányok nagyon népszerűek voltak a vásárlók körében, többen még a receptet is elkérték.”

Portré Fotó Társaság

Lukács Szabina, Varga Fanni, Hegedűs Gréta

Kb. 3 éve kezdtem el a fotózással komolyabban foglalkozni. Megtanítottak hogyan kell jó képet készíteni, s azóta igyekszem az elvárásoknak megfelelni. Egyre többen megkeresnek, s örömmel fogadják munkám gyümölcsét. Mindenkiben van valami szép, s a képeken ezt kell hangsúlyozni. Mikor tudomást szereztem erről a lehetőségről, megkértem két barátnőmet, hogy segítsenek, s alapítsunk diákvállalkozást. Sikerült együttműködni, örömmel fogadtuk a kíváncsi, fotogén személyeket. Rengeteg dicséretet kaptunk ezen a napon is, többen az elérhetőségünket is elkérték. Öröm volt részt venni, sikerült több tapasztalatot gyűjteni.

„Ki ne szeretne egy olyan fotót magáról, amin jól, sőőőt tökéletesen néz ki? A Portré Fotó Társaság bármikor készen áll erre. A debreceni csapat fő szolgáltatása egy jó fotó elkészítése majd az azzal való utómunkálat elvégzése. Az egész egy hobbiból indult ki ám mára mini vállalkozássá nőtte ki magát. A csapat tagjai otthon sem restek, voltak már keresztelőn, esküvőn és városban is fotózni. A képeik egyenesen szuperek, a plakátjukról nem is szólva.” – írta róluk Orsolya.

One Day Kft.

B. Tóth Andrea, Mándoki Bianka, Bordás Zsanett, Dögei Anett, Vatai Gabriella, Pallós Enikő, Tolvaj Adrienn, Molnár Krisztina

A  „One Day” elnevezés onnan származik, hogy szezonálisan egy-egy napos kiárusításon vettünk részt. „Kis” csapatunk, amelynek 8 tagja csak lányokból áll, nagyon jól kijön egymással, és sikeresen tud együttdolgozni. Tapasztalatunk az, hogy nagy bátorság és sok áldozat kell a való életben egy vállalkozás létrehozásához és működtetéséhez. Ha nem vagy elég kitartó, bele se vágj! Sokszínű termékekkel készültünk és nagy munka volt ennek hátterében. Tanárainktól sok segítséget kaptunk a termékek előállításához, ami nagy előnyünkre vált. Így köszönettel tartozunk iskolánk és tanáraink felé a ránk áldozott idejükért és fáradtságukért, hogy kipróbálhattuk magunkat egy vállalkozás működésében.

„Na, mi aztán nem veszünk be fiúkat – mondták a csajok, akik alapították a céget. A csupa lányból álló csapat neve One Day, elmondásuk alapján azért, mert maga a verseny is egy nap és itt kell bizonyítaniuk. Az ötleteket keresik és kutatják, próbálnak mindent megvalósítani, ami elnyeri a tetszésüket. Ügyesek voltatok csajok, hajrá!” – írta róluk Orsolya.

Ezúton is nagyon szépen köszönjük felkészítő tanárunk, Fedor Lászlóné áldozatos munkáját!

Készítették: az elsőéves irodai asszisztensek és vámosok

Szent Bazil Középiskola Vállalkoztunk – debreceni telegdisek a Diákvállalkozások Országos Vásárán Hírek Szent Bazil Középiskola Vállalkoztunk – debreceni telegdisek a Diákvállalkozások Országos Vásárán Hírek Szent Bazil Középiskola Vállalkoztunk – debreceni telegdisek a Diákvállalkozások Országos Vásárán Hírek

További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags: , , , ,
Menü