Egy kis lépés a kisvárdai vendéglátó eladók életében

folder_openHírek

A kisvárdai Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium 9. évfolyamos Vendéglátó eladó szakos tanulói 2016. március 09-én számot adhattak eddigi tudásukról, amit ebben az intézményben szereztek egy iskolán belüli „kisvizsga” keretében.
Szent Bazil Középiskola Egy kis lépés a kisvárdai vendéglátó eladók életében Hírek

Ezért teljes mértékben vizsgakörülményeket biztosítottunk erre az alkalomra, hogy tanulóink átérezzék a vizsga súlyát, illetve felelősségét, hiszen nemsokára a Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett és támogatott szintvizsgán kell bizonyítani ismereteiket. A diákok izgatottan, de felkészülten, munkaruhába érkeztek a nagy eseményre. A számonkérés alkalmával meghatározott fogások alapján kellett teríteniük, illetve volt még elméleti kérdés és eszközfelismerés is. Mindannyian jól vették az akadályokat és bízunk benne, hogy a szintvizsgán is hasonlóan szép eredmények születnek majd.
Jancsóné Belinszky Marianna, osztályfőnök, szaktanár
Tanulóink írták:
„Nagyon sokat készültem erre a vizsgára és készülök a szintvizsgára is. Remélem az is ilyen jól fog sikerülni!” (Sipos Dóra, 9. évfolyamos Vendéglátó eladó szakos tanuló)
„Nagyon jó volt ez a kisvizsga, sok tapasztalatot szereztem. Bár jól sikerült, de a szintvizsgára még többet kell készülnöm!” (Csökmei Patrik, 9. évfolyamos Vendéglátó eladó szakos tanuló)
További képek: http://bit.ly/1pZXyuF

Tags: , , ,
Menü