„Acta est fabula”

folder_openHírek

A ballagás az idézetek leporolásának időszaka is, a címben szereplő, Augustus császár utolsó szavai voltak: Vége a mesének. Ezt talán jelen esemény apropóján így lehetne folytatni: kezdődik a „nagybetűs” élet.
Szent Bazil Középiskola „Acta est fabula” Hírek

Másfél évszázada még csak a bányásztanulók kiváltsága volt ballagással ünnepelni az utolsó diáknapokat, ma azonban már minden tanuló számára az iskolás évek lezárása ez az esemény.
A nyíregyházi Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnáziumban 2016. április 29-én került sor eme ünnepélyes eseményre. Az esőfelhők szerencsére szüneteltették ténykedésüket a ballagás idejére, így a végzősök és a meghívott vendégek is szárazok maradhattak.
Az iskola tantermeit és folyosóit, valamint az udvart ünnephez méltóan különféle tavaszi virágokkal feldíszítették a ballagtató osztályok és azok osztályfőnökei, majd ünnepi műsort adtak a búcsúzók tiszteletére.
A 2015/2016-os tanévben a következő osztályok ballagtak: 11-es pincér, szakács,  vendéglátó eladó, 12-es pék, valamint a 14-es vendéglátásszervező-vendéglős.
A kiemelkedő munkát végzett tanulók a könyvjutalmat, míg az iskola legjobb tanulója a vendéglátásszervező-vendéglős Erdélyi Tícia emlékplakettet vehetett át. Ugyancsak emlékplakettet kapott az év tanára Kovalecz-Szabó Csilla is, többek között az iskola jó hírnevének öregbítésért.
Köszönjük a végzősök osztályfőnökeinek a kemény és áldozatos tevékenységüket, hiszen a mögöttünk lévő két vagy három tanéven keresztül folyamatosan küzdöttek azért, hogy minél több tanítványukat eljuttassák eddig a napig.
Általában a legnagyobb köszönet számukra majd évek múltán hangzik csak el, amikor a mostani végzős diákok szakmájuk kiváló művelőiként, sikeres szakemberekként visszatérnek hozzájuk újból megköszönni a sok biztatást és fáradhatatlan munkát.
 
Nyíregyházi Tantestület
Még több kép itt: http://bit.ly/25jL7sW

Tags: , , , , ,
Menü