A Vörös grófnő sikere az OSZKTV döntőjén

folder_openHírek

Szent Bazil Középiskola A Vörös grófnő sikere az OSZKTV döntőjén HírekHajdú-Bihar megyében került sor, 2017. április 22-én, az OSZKTV döntőjére.

Összesen 37 szakképző iskola vett részt az ország minden területéről a versenyen. A legjobb szakiskolás diákok humán, reál és komplex tantárgycsoportban versenyeztek.

A kisvárdai Tessedik Sámuel Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnáziumot Kasza Vivien 10. évfolyamos eladó szakos tanuló képviselte humán tantárgycsoportból.

Az észak-alföldi régió második legjobb diákja sikeresen vette a döntő írásbeli fordulóját. Számot kellett adnia az 1848 és 1945 közötti történelmi eseményekről, Mikszáth Kálmán életéről, munkásságáról és a nyelvtani ismereteiről.

A szóbeli megmérettetésen Vivien számára példamutató személyt kellett bemutatnia egy állásinterjú keretén belül. Tanulónk, gróf Andrássy Katinka, a Vörös grófnő „bőrébe” bújt és ezzel nagy sikert aratott.

A vizsgabizottság külön kiemelte kommunikációs képességét és felkészültségét. Szorgalmának, kitartó munkájának köszönhetően, 2200 diák közül Kasza Vivien az országos 14. helyezést érte el.

Iskolánk tanárai, diákjai méltón lehetnek büszkék Vivienre. Ezúton is szívből gratulálunk!

Kasza Vivien 10. évfolyamos eladó szakos tanuló véleménye:

„Nagyon jól éreztem magam. Számomra izgalmas volt és nagy élmény, hogy az országos versenyen szerepelhettem. Külön öröm volt, hogy a szóbeli szereplésemet megdicsérték. Nagyon szépen köszönöm Balázs Anita tanárnőnek, aki sokat segített a felkészülésben!”

Balázs Anita , magyar nyelv és irodalom – történelem szakos, felkészítő tanár

Néhány kép a versenyről itt látható: http://bit.ly/2q2TDRi

 

Tags:
Menü