A nemzeti összetartozás napja

Szent Bazil Középiskola A nemzeti összetartozás napja Hírek Kisvárdai Tagintézmény Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola

A Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola kisvárdai tagintézményét nagy megtiszteltetés érte júniusban.

Iskolánk tanulói egy kulturális műsor keretén belül emlékeztek meg a trianoni tragédiáról, amelynek időpontját 2010-ben az országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Június 4-én tanulóink Kisvárda város vezetősége, valamint a város szakközépiskolásai, gimnazistái előtt mutatták be színvonalas műsorukat a Várszínház és Művészetek Házában. Az 1920-as év meghatározó történelmi eseményeit versekkel, citerával kísért dalokkal, prózai szöveggel, projektoros kivetítéssel idézték fel.

Az elcsatolt területek okozta hatalmas űrt és lelki fájdalmat tánccal is szemléltették, amely látványban olyan érzést adott át a közönségnek, mely feledhetetlenné vált. Nemzeti színű szalagos táncukkal tanulóink érzékeltették az összetartozást határon túli magyar testvéreinkkel.

A június 4-i emléknap igazi tartalma és lényege, hogy a magyar nemzet és a magyar állam határai ugyan nem esnek egybe, de megvan az összetartozás tudata, az egymásért érzett felelősség.

Balázs Anita, osztályfőnök, szaktanár

Néhány kép a műsorról itt látható: https://bit.ly/2OmBWFP

Tags: ,
Menü