Sikerrel zárultak a középszintű érettségi vizsgák

Szent Bazil Középiskola Sikerrel zárultak a középszintű érettségi vizsgák Kisvárdai Tagintézmény Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola

Elérkezett a május 07-i nap a kisvárdai érettségire felkészítő osztály tanulóinak életében. 

Már előtte lévő napokban nagy sürgölődés volt intézményünkben, mi tanárok az írásbeli megmérettetésre készítettük elő a tantermet, hogy hétfőn reggel 8 órakor megkezdhessék a magyar nyelv és irodalom, majd a rá következő napokon matematika, történelem és angol nyelv írásbeli vizsgákat.

Tanulóink időben, elegánsan, fegyelmezetten jelentek meg korán reggel. A megnyitó után a diákoké lett a főszerep. Az osztály tanulói 2016-ban kezdték meg tanulmányaikat iskolánk esti tagozatú érettségire felkészítő képzésén, ahol a két év alatt, délutáni időpontokban heti 3 napot jártak iskolába.

Tanulmányaikat munka és család mellett folytatták, a képzés sajátosságaiból adódóan a tantárgyi követelményeket a nappali tagozatos képzésben résztvevő diákokhoz képest kevesebb óraszámban teljesítették. A tanulók lehetőségükhöz és szabadidejükhöz mérten készültek a középszintű érettségi vizsgákra.

A 2018. május–júniusi vizsgaidőszakban nem csak az osztályból kezdték meg az érettségit, hanem továbbá 2 fő, akik nem álltak jogviszonyban az intézményünkkel. A középszintű írásbeli vizsgákat mindannyian sikeresen teljesítették, így szóbeli megmérettetésre bocsáthatóak lettek.

A tanulók a szóbeli vizsgákra önállóan otthon és konzultációk keretében szaktanáraik segítségével készültek. Az írásbeli teljesítmények alapján eredményes szóbelikre számítottunk.

Elérkezett az a nap is, ahol több ízben nagyon szép feleleteket hallgathattunk, a tanulók az esetleges kérdésekre is ügyesen válaszoltak.

Ennek megfelelően a szóbeli vizsgán nyújtott szép feleletéért Kopezda Ferencné, Papp László, Ábel Gréta az Elnök asszonytól szóbeli dicséretet kapott.

A többiek is a vártnak megfelelően, jó eredménnyel zárták a napot. Zárásként az Elnök asszony kiemelte a tanulók kulturált viselkedését, a vizsgán nyújtott fegyelmezett magatartásukat, megköszönte a tanároknak a diákok felkészítését, a jegyző munkáját, az osztályfőnök szerepét az osztály összefogásáért.

Szép nap volt június 22-e diáknak, tanárnak egyaránt, hiszen az első középszintű érettségi vizsga is sikerrel zárult. A tanulók, végre a kezükben foghatták a bizonyítványukat, melyet méltán büszkén mutathattak, hogy igen, ez az én bizonyítványom!

Osztályfőnökként ilyen osztályt kívánhatok mindenkinek!

Bereczki Viktória, osztályfőnök

A vizsgán készült képek itt láthatók: http://bit.ly/2LQH5nX

Tags: , ,
Menü