Érettségivel a kézben

 

A Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola Debrecen, Bán utca 32. sz. alatti telephelyén a 2018. május–júniusi vizsgaidőszakban 19 tanuló tett – rendes, előrehozott, ismétlő, javító és szintemelő – érettségi vizsgát.

Bizonyítványaikat és törzslapkivonataikat a szóbeli vizsgák lezárultával, június 20-án vehették át. Az eredményhirdetésen az érettségi vizsga elnöke kiemelte a pedagógusok diákokhoz való pozitív hozzáállását, méltányolta, hogy tanulóink munka és család mellett is vállalták az érettségi vizsga kihívását.

Teljesítménye alapján dicséretben részesült: Balogh Csaba (földrajz), Nagy Katalin (magyar nyelv és irodalom), Nagy Szilárd (angol nyelv). Eredményükhöz ezúton is gratulálunk és további sok sikert kívánunk minden érettségizett tanulónknak!

Rugalmas munkarenddel, felkészült tanárokkal, rövidíthető képzési idővel várjuk a 2018/2019. tanévben is esti tagozatú érettségire felkészítő képzés (gimnázium, felnőttoktatás esti munkarendje szerint) iránt érdeklődőket debreceni telephelyünkön.

Az érettségire felkészítő képzésre bárki jelentkezhet, aki legalább 8 osztályos végzettséggel rendelkezik és már nem tanköteles.

A képzés időtartama rövidíthető:

  • 2 év alatt szerezhet érettségit, azaz a 11. évfolyamba kapcsolódhat be az a jelentkező, aki gimnáziumban, szakgimnáziumban (2016 előtt szakközépiskolában) korábban teljesítette a 10. évfolyamra előírt követelményeket,
  • szintén 2 év alatt szerezhet érettségit az a jelentkező, aki rendelkezik iskolarendszerben szerzett szakmával;
  • 1 év alatt szerezhet érettségit, azaz a 12. évfolyamba kapcsolódhat be az a jelentkező, aki gimnáziumban, szakgimnáziumban (2016 előtt szakközépiskolában) korábban teljesítette a 11. évfolyamra előírt követelményeket.

A tanítást a hét két-három napján, délutánonként szervezzük, a diákok negyedévente számolnak be tudásukról, továbbá tanáraink igyekeznek rugalmas hozzáállással biztosítani a tanulók előmenetelét, figyelembe venni, méltányolni elfoglaltságukat, kötött munkarendjüket. A tanulók felkészülését elektronikus levelező- és Facebook csoportok is segítik.

Készítette: Gyarmati Mariann, osztályfőnök

Tags: , , ,
Menü