Emlékezés a holokauszt áldozataira Kisvárdán

Radnóti Miklós: Töredék

„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.”

Az ENSZ közgyűlése 2005-ben hozott határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

1945-ben, ezen a napon szabadították fel az Auschwitz-Birkenau náci haláltábort. Fontos kötelessége mindenkinek megemlékezni a közel hatmillió üldözött és meggyilkolt áldozatról.

Ezen emléknap alkalmából rendhagyó osztályfőnöki óra keretén belül, dokumentumfilmek segítségével bepillantást nyerhettek a kisvárdai Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola tanulói a 20. század könyörtelen népirtásába. Visszaemlékezések, naplófeljegyzések tanúskodnak a nácik embertelenségéről.

Mindezek meghallgatása, elolvasása, felerősítette diákjainkban az együttérzést, részvétet az áldozatok és a túlélők iránt.

Isten kegyelmében bízva reménykedhetünk, hogy soha nem ismétlődik meg a múlt század emberiségét érintő katasztrófája.

Balázs Anita, osztályfőnök, szaktanár

Tags: ,
Menü