Valentin-nap a kisvárdai Szent Bazilban

A kisvárdai Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola diákjai Valentin-nap alkalmából élménydús programsorozaton vettek részt 2020. február 14-én, pénteken.

Ez a nap jó alkalmat biztosított arra, hogy tanulóink kiszakadjanak a tanulás, számonkérés mókuskerekéből. Energiával, pozitív érzésekkel telve térhettek haza. A változatos feladatok lehetőséget teremtettek arra, hogy az osztályok tagjai közösen, csapatot formálva építhessék egymás közötti kapcsolataikat és megismerhessék nemcsak magukat, hanem társaikat is egy egészen más oldalukról.

Mindenki képességeinek, önbizalmának megfelelően megmutathatta tehetségét és aktivizálhatta magát rímfaragás, kézműves tevékenységek sokfélesége, plakátkészítés, valamint mozgásos tevékenységek során.

A szórakozás mellett hangsúlyt fektettünk arra is, hogy a tanulók bővíthessék általános és tantárgyi ismereteiket. Ennek egyik megnyilvánulási formája az idegen nyelvi kompetencia fejlesztése volt, hallott szöveg alapján hiányos szöveget kellett kiegészíteniük a számukra divatos, modern dalokból válogatva.

Vidám, örömteli napot tudhatunk magunk mögött, melynek emlékét nemcsak a lelkükben, hanem az elkészített tárgyakban is hazavihették, és megajándékozhatták vele szeretteiket.

Nevelőtestület, Kisvárda

Néhány kép a programról: https://bit.ly/38QWDDU

Tags: ,
Menü