„Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni…” Ballagás 2022 Debrecen

2022. április 29-én virágba borult a debreceni Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola Faraktár utcai telephelye, ugyanis 8 osztály, 104 tanulója búcsúzott az alma matertől. Két telephelyünk azért is különleges, mert a szakmai ágazatok széles spektrumát öleli fel. A szépészet, egészségügy, gazdálkodás és menedzsment mellett a kisgyermekgondozó-, nevelő és pincér-szakács hivatást választók sorakoztak fel az ünnepségen. 

Csillogó tekintetük sok mindent elárult, hiszen véget ért életüknek egy fontos szakasza. Ezután teljesen más kihívásokkal kell szembenézniük, hiszen kilépnek a „nagybetűs életbe”. Nemrég még félénken foglalták el az iskolapadokat, most pedig a felnőttkor küszöbét átlépve, rengeteg emlékkel gazdagodva hagyják el a megszokott környezetet. Igaz nem véglegesen távoznak, hiszen még előttük életük egyik nagy megmérettetése, az érettségi és szakmai vizsga, amikor is számot adhatnak az évek alatt megszerzett tudásukról. 

Ezen a szép, napsütéses délelőttön próbáltuk felejthetetlenné tenni a búcsú perceit. A Himnusz elhangzása után az iskolazászló ünnepélyes átadása következett, melyre a végzős tanulók, a hagyományoknak megfelelően felkötötték a szalagokat. 

A ballagó tanulók nevében Bácsi Lívia 12. osztályos tanuló saját költeményének előadásával szólt társaihoz.

Az itt maradó diákok képviseletében, Béres Brigitta köszönt el a végzős osztályoktól. 

Bácsi Lívia, Kovács Patrícia, Juhász Noémi pedig a ballagók utolsó szavait tolmácsolták megemlékezésükben.

Ünnepségünk végén Kovalecz- Szabó Csilla és Nagyné Lakatos Szilvia tagintézményvezető- helyettesek, a szívhez szóló útravaló üzenet után, átadhatták „Az év oktatója” emlékplakettet Fedor Lászlóné és Salánki Attila Zoltán kollégáknak, kiemelve a munkához való pozitív hozzáállásukat. 

 „Az év tanulója” díjat Juhász Noémi pincér és Horváth Attila a gazdálkodás és menedzsment osztály tanulója vehette át, a tanulmányaik alatt tanúsított kitartásukért, közösségi munkájukért, versenyeken való részvételükért.

Ezúton kívánom én is, hogy minden kitűzött céljukat elérjék az életben!

„Légy egy fűszálon a pici él,
s nagyobb leszel a világ tengelyénél!”
/József Attila/

Bugyik- Oláh Judit

Tags: ,
Menü