Body Worlds, ahol az anatómia óra ’életre’ kel!

folder_openHírek, Nyíregyházi Tagintézmény

December 13-án a nyíregyházi Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola 13. évfolyamos kozmetikus, fodrász és vállalkozás ügyviteli ügyintéző szakos tanulóival alternatív anatómia órán vettünk részt Budapesten az Etele Plázában, a Body Worlds kiállításon.
A Body Worlds egy utazó kiállítás, feldarabolt emberi testekről valamint a test anatómiai struktúráiról, amelyeket a plasztináció során megőriztek.
Diákjaink az órákon tanultakat a kiállítás segítségével még szemléletesebben láthatták, jobban megértették az emberi test működését.
A nap során a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításaira is eljutottunk, ahol megnéztük a Koronázási Palástot, a Magyarország története, a Seuso-Kincsek kiállításait is.
Tartalmas napot töltöttünk együtt, rengeteg élménnyel gazdagodtunk!
A tanulók érzései a kirándulásról:
„ Nagyon szórakoztatóak volt a társaság, érdekesek voltak a programok és jó érzéssel töltött el hogy a Bodies kiállításon olyan kifejezéseket is megérthettünk, melyeket pár hónappal ezelőtt még nem”
„ Nagyon jól éreztem magam ezen a napon, érdekes volt a Nemzeti Múzeum is, de annál még érdekesebb a Bodies kiállítás”
„ Nagyon kellemes napot töltöttünk el Budapesten. Maradandó élmény volt! Sok érdekes információval gazdagodtam, jobban megismertem az emberi testet”
„Sokat tanulhattam ezen a napon és nagyon jól éreztem magam! Köszönöm, hogy eljuthattam erre a kiállításra! Maradandó élmény volt!”
„ Személy szerint és nagyon élvezetm a kirándulást. Nagyon jól meg volt szervezve. A tárlatok nagyon érdekesek voltak. Nekem a történelmi volt a kedvencem. A Bodies kiállítás különböző érzelmeket váltott ki belőlem, nemcsak elgondolkodtatott, de teljesen új látószögből tekinthettük meg az emberi testet! Nagyon jó volt! Köszönjük!”
„ A cél a Body Worlds kiállítás volt, de az odavezető út is fantasztikusan telt az osztálytársaimmal. Rendkívül jól éreztem magam és érdekesnek találtam. Rengeteg minden átértékelődött bennem. Az emberi test anatómiáját izgalmasan és érdekesen lehetett megismerni, ami talán a legjobb mód a tanulásra. A kiállítás érdekes és élvezhető volt, tanulságos ’igazi’ emberi szerveket és testet látni, sokkal jobban szemlélteti így a tanult dolgokat.
„ Nagyon jól éreztem magam mindkét kiállításon, érdekes volt, bár a nap végére már elfáradtam, de szerintem megérte. „
„ Sok mindent láthattunk és tanulhattunk meg az emberi testről. Nagyon jól éreztem magam, még egyszer elmennék egy ilyen kiállításra. „
„ Jól megszervezett programokon vettem részt. Legjobban a Nemzeti Múzeum Magyarországról szóló kikiállítása tetszett. Másrészről a Bodies kiállításon a „Mielőtt meghalok … „ falat felettébb érdekesnek találtam.

Összességében örülök, hogy eljuthattam ezekre a kiállításokra.”

Tags: ,
Menü