„Van egy általános igazság, amivel mindannyiunknak szembe kell néznie, akár akarjuk, akár nem. Egyszer minden véget ér. Akármennyire is vártam ezt a napot, sosem kedveltem, ha valami véget ért. A nyár utolsó napja, egy nagyszerű könyv utolsó fejezete, a búcsú egy közeli baráttól. De a befejezés elkerülhetetlen. A levelek lehullanak, becsukod a könyvet, elbúcsúzol. Számunkra ez is egy ilyen nap. Ma búcsút intünk mindennek, ami ismerős volt, mindennek, ami kényelmes volt. Tovább lépünk. De attól, hogy elmegyünk – és ez fáj – lesznek emberek, akik részesei maradnak az életünknek, akármi is történjen. Ők a mi biztos talajunk, a sarkcsillagaink, és az apró tiszta hangok a szívünkben, amelyek velünk lesznek, örökre.”
Ezekkel a gondolatokkal a fejünkben, szívünkben csendült fel a jól ismert ballagási ének május 3.-án a nyíregyházi Szent Bazil Görögkatolikus Technikumban. Virágdíszben úszó folyosók, jól ismert lépcsőfokok, melyeket az elmúlt 2-3 évben mindennap megmásztunk, mosolygós arcok a jelenből, majd nemsokára a múltból.
Ballag már a vén diák…tovább, tovább.
Nem tovább, előre. Egy eddig ismeretlen új útra lépve, kilépve a jól megszokott bátorító, félve óvó Bazilos ölelésből, fejest ugorva az ÉLETBE. Lesz olyan, akinek tökéletes lesz a fejese, és biztos lesz olyan is, akinek nagyot fog csobbanni.
Bernáth Fanni végzősünk szavai a lelkünkig hasítanak: „Életünk egyik legszebb időszakát tölthettük itt veletek. Kívánom, hogy érezzétek, milyen nagyszerű dolog a Szent Bazil iskola nagy családjához tartozni.”
Igen, ide tartoztatok. És ide is fogtok mindig, amikor veletek fogunk példálózni az alsóbb éveseknek. Mintát adtatok, példát mutattatok.
Kell-e méltóbb követendő példa, mint Sarka Evelin, aki az idén az országos Szakmasztár verseny második helyezettje lett? Kell-e kiválóbb oktató, mint Ilosvayné Orosz Mónika, aki segítségével és mindvégig kézen fogva végig mentek a siker útján? Az Év diákja, az Év oktatója, mester és tanítványa. Így teljes a Bazilos családi fotó.
Az elmúlt évek emlékei összesűrítve egy időkapszulába. Ez marad hátra emlékül a helyetekbe lépőknek.
„Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sosem mehet el tőlünk egészen.”
