Elérkezett végre a várva várt május 4-e, a magyar írásbeli érettségi vizsga. Feszült légkör uralkodott az iskolában, egyrészt a tanulók, másrészt a tanárok részéről. A tanulók idegesen lapozgatták füzeteiket, találgattak vajon mit fognak kérdezni tőlük. A tanárok azon idegeskedtek a tanulók képesek lesznek-e legyőzni pánik hangulatukat és fel tudják-e idézni azokat a tudáselemeket, melyeket az évek folyamán átadtak.
Az óra nyolcat ütött és megkezdődött a kemény munka. A tanulók csak írtak és írtak szinte észrevétlenül letelt a dolgozatra szánt idő. A tanulók hitetlenkedtek, el sem akarták hinni, hogy túl vannak az első napon. A második nap mind a tanulók, mind a tanárok rutinosan érkeztek és kezdték meg a következő próbatételt. A napok csak peregtek, az írásbeli vizsgák száma egyre csak csökkent, míg végül egyszer csak elfogytak és
riadtan észlelték a diákok, hogy már csak néhány nap és elérkezik a szóbeli érettségi vizsga. Szorgalmasan bejártak az iskolába a tanáraikhoz gyakorolni, kérdéseket feltenni hogy bizonytalanságukat eloszlassák, valamint néhány biztató szóért: „Kitartás, már csak egy pici van hátra, ha eddig eljutottál már ez is menni fog!” „Hidd el tudod, menni fog!” „Nem lesz semmi gond!”. A diákokat két napra osztottuk szét a szóbeli érettségi vizsgára. Az első napon szinte mindenki megjelent, és támogatták azokat a társaikat, akik éppen izzadtak, görcsöltek vagy éppen szárnyaltak a vizsgateremben. Lassan a tanulók is kezdtek rájönni, hogy tényleg igazakat mondtunk nekik és valóban „túl lehet élni” az érettségi vizsgát. A tanulók szereztek néhány kellemes pillanatot sőt volt, aki a stílusával és előadó képességével egyenesen barátságos, fesztelen, vidám hangulatot teremtett.
Az érettségi vizsga által nyújtott akadályokat mindenki sikeresen vette ki kisebb ki nagyobb sikerrel. Mosolygó, elégedett arcoktól és büszke tanulóktól búcsúztunk. Mindenki elégedetten sóhajtott fel vagy éppen ujjongva kiáltott fel: „SIKERÜLT!!!!!”
Királyné Varga Krisztina osztályfőnök
