Búcsútok a mi búcsúnk is – Ballagási ünnepség a debreceni Telegdiben

folder_openHírek

A debreceni Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola végzős diákjai április 25-én vettek búcsút iskolájuktól és a tanulóévektől.
Az ünnepség kezdetén a tanulók a feldíszített osztálytermekben átvették ballagási tarisznyájukat, és a nemzetiszínű zászlót követve felsorakoztak az iskola udvarán. A hagyományos ballagási hangulatot Renthál Ilona 14. évfolyamos vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző tanuló a „Régi dal” eléneklésével idézte meg, majd az alsóbb évesek nevében Jasku Dóra irodai asszisztens tanuló búcsúzott a ballagó diákoktól; Farmasi József igazgatóhelyettes pedig útravalóul a következő gondolatokat fogalmazta meg: „Veszélyes dolog kilépni az ajtón. Csak rálépsz az útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová! – Mégis azt mondom, induljatok el bátran, hiszen a világ van előttetek! Sok sikert az utazáshoz!”

A beszédek elhangzását követően a vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző, a fodrász, a gyakorló fodrász, a gyakorló kozmetikus, gyógy- és sportmasszőr, valamint az irodai asszisztens osztályok képviselői felkötötték szalagjaikat a nemzetiszínű zászlóra, ezzel is jelképezve az iskolával továbbélő közösségüket. Végezetül az ünnepséget a búcsút, a kívánságok teljesülését szimbolizáló színes léggömbök magasba engedése zárta.

Immár hagyományosan, a ballagási ünnepségünk keretében került sor az „Év tanára” és az „Év diákja” kitüntető címek átadására is. Az „Év tanára” díjat Mándra Judit Imola vehette át áldozatos osztályfőnöki és szaktanári munkájáért, míg az „Év diákja” Horváth Lilla 14. évfolyamos vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző tanuló lett, aki kiemelkedő szakmai és közösségi tevékenységével érdemelte ki az emlékplakettet és a Zipper Kft. által a díj mellé felajánlott nagy értékű ajándékcsomagot.

Díjazottjainknak szívből gratulálunk, diákjainknak pedig sok sikert kívánunk a szakmai vizsgákhoz és a „nagy utazáshoz”!

A fotókat (a-sorszám) Lukács Szabina 13. évfolyamos irodai asszisztens tanulók készítette.

Nevelőtestület, Debrecen

Képzési infó: a 2015/2016. tanévben az alábbi szakiskolai, illetve szakközépiskolai képzésekre várjuk az érdeklők jelentkezését:
http://szentbazilszakkepzo.hu/intezmenyein/telegdi-kata-kozepiskola/telegdi-kata-kozepiskola-kepzesek

Szent Bazil Középiskola Búcsútok a mi búcsúnk is – Ballagási ünnepség a debreceni Telegdiben Hírek Szent Bazil Középiskola Búcsútok a mi búcsúnk is – Ballagási ünnepség a debreceni Telegdiben Hírek
További képek Facebook oldalunkon: facebook.com/felveteliiroda

Tags: , , , , , , , , ,
Menü