Szintvizsgák a kisvárdai Szent Bazilban

Szent Bazil Középiskola Szintvizsgák a kisvárdai Szent Bazilban Hírek Kisvárdai Tagintézmény Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola

Napjainkban a vendéglátás egy igazán gyorsan fejlődő ágazat, újabb és újabb éttermek, vendéglők állnak a vendégek rendelkezésére.

A versenyképesség elmaradhatatlan feltétele, hogy a hagyományos, illetve az újszerű ételek mellett szakképzett szakácsok, pincérek dolgozzanak egy-egy étteremben.

A pincér- és szakácsképzés egyik legfontosabb állomása a 9. évfolyamon a szintvizsga sikeres teljesítése. Erre került sor a kisvárdai Szent Bazil Görögkatolikus Középiskolában is 2018. március 23-án.

A 9. évfolyamos pincéreknek összetett feladatsorral kellett megbirkózniuk. Első feladatként az éttermi eszközök felismeréséről és szakmai kifejezések értelmezéséről kellett számot adni.

Aztán következett egy egyszerű éttermi teríték elkészítése kettő fő részére. Ezt követően az asztal átterítése a felszolgálandó ételnek és alkoholmentes italnak megfelelően svájci felszolgálási módban. Végezetül az üzleti kommunikáció is megmutatkozott, hiszen a vendégeket napszaknak megfelelően fogadni kellett és helyhez kísérni.  A szakács tanulók a kihúzott tétel alapján elkészítették a fogásokat, majd az elkészítés módjáról számot adtak a vizsgabizottság tagjai előtt.

A vendéglátást követően a 9. évfolyamos eladó osztály tanulói is beszámoltak tudásukról. Szituációs feladat keretében az eladástant és ahhoz kapcsolódó ismereteiket mutatták be. Mérlegelés, készpénzfizetési számla kiállítása, leltárív és szállítólevél kitöltése is szerepelt a feladatsorban.

A tanulók becsületes felkészülésének, megjelenésének köszönhetően sikeresen teljesítették leendő szakmájuk egyik kulcsfontosságú próbatételét. Tehetségük, választott szakmájuk iránti elhivatottságuk érdemjegyeikben is megmutatkoztak.

További tanulásukhoz kitartást és sok szerencsét kívánunk!

Balázs Anita, osztályfőnök

A vizsga képeit itt láthatjuk: https://bit.ly/2LUEV6X

Tags: , , ,
Menü