Fair Play Cup

A 2018/2019-es tanévi Fair Play kupa őszi fordulóját, 2018.10.25-én rendezték meg.

A focitorna lényegében amatőr, minimum 6 fős fiú/ lány csapatok mérkőzése, melynek a játék ideje 20 perc.

A rendezvény célja a labdarúgás fejlesztése, a szabadidős futball népszerűsítése, játéklehetőség biztosítása a középfokú nevelési-közoktatási intézmények csapatai számára, a Fair Play szellemiség és magatartásforma népszerűsítése, valamint egy színvonalas futball program működtetése a 14-19 éves, középiskolás korosztály részvételével.

A kupa napján a sorsolás szerint a Dankó Pista Középiskolával, a Kossuth Lajos Gimnáziummal és a Szent Imre Gimnáziummal együtt a ’B’ Csoportba kerültünk. Az első meccset szépen hozták Biri ellen a fiúk, nagyon örültek az első győzelemnek. A 2. meccset sajnos elbukták, így véleményem és a látottak alapján a 3. meccset már elengedték. Pedig sokkal több volt bennük, mint amit a pályán láttam.

A csapat a 3. helyen végzett. Összességében büszke vagyok rájuk az eredményért és bízom benne, hogy a tavaszi forduló jobban sikerül!

Kezdő csapat: Farkas János, Horváth Kevin Márk, Horváth Rómeó, Kiss András, Tóth Rajmund (CSK), Veres Csaba

Csere: Ádám Alex, Makula Szebasztian Rináldó, Murai János

Irányító: Stummer Roland

Molnár-Csernák Anita, testnevelő tanár

A kupán készült képek a facebook oldalunkon láthatók.

Tags: ,
Menü