Szalagavató ünnepség Kisvárdán 2018 december

A kisvárdai Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola 2018. december 20-án rendezte meg szalagavató ünnepségét végzős diákjai számára a Várszínház és Művészetek Házában.

Az Eladó, Vendéglátó eladó, Számítógép-szerelő, karbantartó, Vám-, jövedéki és termékdíj ügyintéző, Irodai titkár, Kozmetikus, valamint az Érettségire felkészítő osztályok tanulóinak lelkes készülődése meghozta a várva várt sikert.

Főtisztelendő Szocska Ábel, nyíregyházi megyés püspök atya által megszentelt, ünnepélyes szalagtűzést követően a végzős növendékek osztályonként igazi tánckavalkádot adtak elő, amellyel kedveskedtek szüleiknek, meghívott vendégeiknek, illetve tanáraiknak egyaránt.

A műsorszámaikat közös énekkel és iskolai életük pillanatképeiből válogatott kis videó vetítésével zárták, melynek keretén belül sikerült osztályfőnökeik szemébe könnyeket csalni. Nagyon jó hangulatú, ugyanakkor megható ünnepséget tudhatnak maguk mögött a kisvárdai Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola végzősei és tanárai.

Most már a tanulás és a sikeres vizsgákra való felkészülés az, ami a diákokra vár. Ezúton kíván a tanári kar mindehhez kitartást és szorgalmat.

Nevelőtestület, Kisvárda

Az ünnepségen készült képek itt láthatók: http://bit.ly/2RKCpqJ

Tags: , , , , , , , , ,
Menü