Szintvizsga újratöltve a debreceni Szent Bazilban 2020. 09. 25.

Verőfényes nap virradt ránk 2020. szeptember 25-én reggel. A Szent Bazil Középiskola Bán utcai telephelyén a 10. osztályos szakács és pincér tanulóink a szintvizsgabizottság előtt bizonyították szakmai felkészültségüket. Úgy indult a nap, mint ahogy szokott minden vendéglátós gyakorlati oktatási napon. Az öltözők már negyed nyolckor megteltek, eleinte diákzsivajtól volt hangos a folyosó, majd kicsit elcsendesült minden. A mindig hangos tanulóink valahogy elnémultak aznap a munkaruhában. Néhol még tankönyvek is előkerültek, valahol az aulában, ahol még a villanyt sem kapcsolták fel reggel, egy szakácsruhába öltözött diák, kezében összegyűrt, teleírt, talán kissé már meg is sárgult A4-es papírt szorongatva üldögélt. Csendben.

Hogy ez mégsem egy szokványos gyakorlati oktatással eltöltött nap lesz iskolánkban, arról a „szakavatott szemeknek” sok jel árulkodott. Tükörfényesre takarított pincérkabinet, „patika”-tiszta konyha, tálalóeszközök, alapanyagok előkészítve. Nem mellékesen, valahol a sarokba elbújva egy pincér és egy szakács egyeztet, ők már nem diákok, de talán ők is idegesnek tűnnek egy kicsit ezen a reggelen. Vibrált az a bizonyos levegő, és valahogy nehezebben is „ment” le a tüdőbe akkor, aznap reggel.
Furcsa szeptemberi nap volt ez oktatónak, diáknak. Ennek a napnak már áprilisban le kellet volna zajlania. A járványügyi helyzet azonban nem tette lehetővé, hogy a tavalyi tanév végén a vendéglátós tanulóink megszerzett tudásukról számot adva szintvizsgával „koronázzák” meg a 9. évfolyam végét.

Kicsit eltolva bár, de ezt be kellett pótolni. 6 szakács és 10 pincér tanulónk vágott neki a feladatnak. Furcsa nap volt diáknak, oktatónak. Március óta csak

egy hét erejéig találkoztunk tanítványainkkal. Sikeres volt-e a digitális gyakorlati oktatás? Komolyan vették-e a gyerekek? Felkészültek-e megfelelően? Kérdések, melyekre választ csak a vizsga lezárultával kaphattunk. Mondhatnám: vizsga volt ez mindenkinek.

Beszéljek az eredményről?

Befejezve a történetet, ez mégis egy jó hangulatú gyakorlati oktatási nap volt. A szakácstanulók időkorláton belül elkészítették a vizsgamunkát, a pincér tanulóink terítettek, feltálalták ezeket az ételeket. Minden ment úgy, ahogy szokott. Szép nap volt, elértünk összességében egy szép 4-es átlagot.

KÖSZÖNET A DIÁKOKNAK MINDEZÉRT! GRATULÁLUNK!

Hatvani István szakoktató

Tags: ,
Menü