Vendéglátó eladók szintvizsgás megmérettetése

folder_openHírek

A kisvárdai Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium 9. évfolyamos Vendéglátó eladó tanulói 2016.03.23-án számot adtak tudásukról a Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett és támogatott szintvizsgán.
Szent Bazil Középiskola Vendéglátó eladók szintvizsgás megmérettetése Hírek

A diákok izgatottan, munkaruhában már korán reggel megérkeztek. Az elnök úr köszöntője után kezdetét is vette a vizsga. A diákoknak több tételből kellett húzniuk, mely során terítettek, ételt készítettek, illetve azt felszolgálták. A feladatok között szerepelt a Bacon and Eggs, görögsaláta és sonkatekercs franciasaláta ágyon való elkészítése. Az ételhez italokat is szolgáltak, mint például frissen facsart narancslevet, kávét és teát. A vizsga végén mindenki arcán mosoly ragyogott, hiszen sikeres szintvizsgát tettek.  Öt fő kiemelkedően teljesített, ők oklevélben részesültek. Név szerint: Fehér Rebeka, Ferenc Anikó, Sipos Dóra, Rostás Ádám, Varga Attila.
Mindannyiuknak gratulálunk!
Jancsóné Belinszky Marianna, osztályfőnök, szaktanár
 
Tanulóink írták:
„Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült a vizsgám. Ezt a felkészítő tanáraimnak köszönhetem!” (Sipos Dóra, 9. évfolyamos Vendéglátó eladó tanuló)
„Örülök, hogy túl vagyok életem első vizsgáján. Büszke vagyok arra, hogy idáig eljutottam és ilyen jól sikerült, hiszen ötöst kaptam!” (Molnár Petra, 9. évfolyamos Vendéglátó eladó tanuló)
További képek: http://bit.ly/22wzPP1

Tags: , ,
Menü